Faludi Ádám

Néhány tévedésre alapozottan felhőkarcolatokat írni egy dalbérletben. Vagy inkább mégsem leszel hivatásos vándor,  és megöntözöd naponta a művirágodat.
Választási lehetőségnek használhatatlan.

Ez itt egy régi kép S.F. Mestertől, itt meg egy új megJelenés.
http://www.irodalmijelen.hu/node/12358

A kép megszólalásig hasonlít, és hasonlítható. Egy koccanás két homlok között, és már hallani is.

Legalább, ha te tudod, hogyan hívták Mikszáth Kálmánt, meg a rá emlékeztető kormenteseket, akkor rendben. A többi az amortizációval van összefüggésben. Nem a jövő sötét, hanem a korom.

A többi meg;  Szép Új Esztendőt mindenkinek.

No és a Vanilla Fudge? A zenészek csak játszanak, ahogy a mondás tartja. És ha nem vagy zenész, az sem baj. Ők sem voltak azok, de szerették az orgonavirágzást. Különösen a Hammond és rokonai ejtették ámulatba őket.
Itt találod több darabjukat is, nekem a 69-es járat volt a közlekedési eszközöm, mint pár emberből szerveződött tömegnek, avagy csoportosulásnak. És így tudható is, hogyan hívták Mikszáth Kálmán mellett a Vanilla Fudget-ot. A turmixáth neki!

Bővebben hamarosan a rámnyitott műhelyből. Velem egyidőben a  székesfehérvári Jel-Szó pályázat eredményhirdetésén jártam a Gárdonyi Művelődési Házban. Szentmártoni János – ő is itt bíráskodott– hozott egy Magyar Napló példányt a szerkesztőségből. Ez volt az.  A Mezey Katalin jegyezte beszélgetés mellett egy recenzió a Hogyan teremtettem a világot kötetről, meg egy történetem található benne. Előzetesként az utóbbi itt:

Tűzfészekben a lappangás parazsa

Bányászváros lett a faluból pár év alatt, de a Lujza kocsmán kívül nem igazán akadt benne említésre méltó. Emeletes házak, utcák, járdák, boltok, bölcsőde, iskola, kultúrház, posta és egyéb szükséges hivatalok mindössze tízpercnyi járóföldre egymástól. A Lujza is a csapos nő miatt vált nevezetessé, tájékozódási pontnak számított, lehetett rá hivatkozni. Akár a világítótoronyra Alexandriában. tovább »

Nem emlékezem, hogy milyen lesz.  A kulturális tömegpusztító fegyverek jócskán megelőznek. Majdnem elütsz a zebrán egy öltönyt és egy mobiltelefont. Az emberek máshol lehetnek, talán a védelmi pénzeket gyűjtik, vagy a bruttó nemzeti boldogság mértékét határozzák meg és nem értenek vele egyet. Egy vándorvillanyszámlás kiolvassa  tenyeréből a múltat. Kicsit háborodott minden, sérült, összetört, mintha áthúzták volna a hajó alatt kötéllel büntetésből. De csak megfigyelem, csak üzenem;  sorolni nincs mit, siratni nincs kit. Mindenhol rosszabb. Nagy utazásokat teszek abban a városban, ahol élek. Mihez is kezdenék nélkülem? Már elfelejtettem, hogy milyen régen felejtettem el a feledékenységet. Helyette inkább mindenre emlékezem. Én a helyemben nem jönnék ide vissza. Legfeljebb kíváncsiságból. Meghallgatni egy ilyen képet, mint ez. Kopogj, kattints, vagy csak kövesd a Nap útját fejben.

Bánhida, ahogyan láthatta más is onnan, ahonnan én, meg a többiek.

Mint például a két gyalogos macska, meg a varjak.
A varjak nevére nehéz emlékezni, másra könnyebb, de nem mindig érdemes.

Álltam a folyóparton,
fogytak szókincsemből az igék
aztán minden egyéb,
meg láttam is magamat
hogy és miért.

(A többit meg később, talán buszon vagy vonaton, ráadásként a miegyéb.)

A november már csak ilyen; lompolgárok, szögfejek, köd.

Az ördög letekint a mennyekből és elégedetten eljárja a híres patás táncot. Vigyorogva derékon kapott  fénysorompó, robogó bakterház, nem áll meg az autóbusz, figyelmen kívül hagyott a valótlanság, jegyek csak odautazásra –, ahogy mondhatnák azok a híres és hirtelen rissz-rossz nyelvek.  Szemben a forgalommal,  bekötött szemmel gördeszkázik veled a mai tegnap, az ördög letekint a mennyekből és elégedetten összedörzsöli a kamatlábakat. A pókokat ez egyáltalán nem érdekli, nem szőnek összeesküvést, se terveket, se textíliát. Az azonban előfordulhat, hogy behálózzák Konfuciuszt, mint a megfelelően talált tárgyakon látni. Mi marad, ha eltakarítod a hálókat? És ha a maradókat is? És az éseket? Ha leng a lánc, meleg az ülőke, a részletek csupán egy kattintásnyira a kép mögött.  A többi meg odaát van. Jelentem: http://www.irodalmijelen.hu/node/11490

Egy fecske sem csinál már nyarat, beszökött az ősz, halfácánok lepik el az eget és a földet. Ne nyomj le semmilyen gombot, és akkor nem hallod a hangjukat, de nem biztos, hogy ez a leghelyénvalóbb eljárás. Ha jó neked a tegnapi ebéd, gyere majd holnap, ajánlja a konyhafőnök, és persze elfogadhatod bármelyik ajánlatot. Te vagy kiveszőben, a védettek pedig a gyülekező halfácánok.

(Idézet a Tőzsdegyűjtő asszony című műből.)

Szóval, ez itt egy halfácán őszi színekben, és egy hétfő, amelyik csak azokkal nem bánik könyörületesen, akik tudják, miről beszélnek.

Játék a játékkal. A kép csak illusztráció.

A folytatás odaát van:

http://www.irodalmijelen.hu/node/11284

A görögdinnye alkonyán, megállván a nyár kanyarulatánál, mi is juthatna eszembe? Lőrinc a dinnyével. A sunyi Lőrinc, aki hajnalban ott ugrabugrál a dinnyeföldön és csak  hugyoz, hugyoz, hugyoz. A legendabeli Lőrinc, a szájhagyományos.  Már haloványul a hold, de ez a hidroglóbusz hólyagú vihorászva ugrabugrál, és még pár ép dinnyét elintéz, hogy vérvényessé tegye, itt a vége. Merthogy az, aki nyáron menetkész, mire jön az ősz, becsavarodik. Természetesen a legenda szerint.
Lőrinc kihívja a szerencséjét minden évben, de egyszer elkapom, ezt minden évben megígérem. És még van egy napom, hogy minden tévedésemet visszavonjak.

Ez itt még egy nyári kép.

Ez itt meg az aktuális Jelenés:  http://www.irodalmijelen.hu/node/11038

A mehetnék már csak ilyen. Biztosan addig tart, ameddig az örökké. Vagy azt szeretnéd, hogy egy kicsit maradjon még így, ahogyan most? Keresed az elveszett akkordot, keresed az elveszett költeményt. Ha elég gyors vagy, biztosan utolérnek. Stop.

A fiatalodás útjára lépni soha sincs elég későn! Ne nézz vissza angyal. Pont.