Faludi Ádám

Gondoltam, nem várom meg, amíg szégyent hozok magamra. Hevertem az ágyon, és a rücskös mennyezetet elemeztem. Kiemelkedések, bemélyedések, egyszer fent, egyszer lent. A felettem lakó szomszéd nyolcvankettedszer veselkedett neki ugyanannak a hangsornak, de mindig belebicsaklott a trombitája. Néhány hónapja kezdődött nála a fúvósőrület, elhatározta, hogy ő lesz a második Tommy Steel, amikor trombitást kényszerült játszani egy filmben gitáros létére, és beiratkozott a zeneiskolába.

Éppen alatta laktam a lépcsőház befalazott folyosóján, csövek hálózták be a folyosóból leválasztott folyosómat, az úgynevezett szobáimat. Merthogy kettő is volt a szobákból, de kreatív fantázia nélkül csak egy leendő zöldséges bolt eladóterét és raktárát lehetett a helyükben látni.
Úgy jutottam a folyosómhoz, hogy a lakótömb tulajdonosa elém rakott egy tervrajzot, s elmagyarázta, hogy a ház alagsorában egy boltot létesítenek majdan, s ellakhatok benne, amíg el nem adják a fejem fölül, de akkor kapok egy másik odút, aminek ez az itteni nyomába sem léphet. Az átépítés költségei az enyémek, s adjak hálát az égnek, hogy ilyen szerencsés vagyok, más évekig, még másabbak évtizedekig, s a legmásabbak örökké várnak egy ilyen lehetőségre.
Nagyon tetszett az ajánlat, jöttek a kőművesek, falat raktak, ajtót szereltek, kivágták az utcai oldal betonpaneljét a mennyezettől a járdáig. Oda került a leendő bolt portálja, vastagon berácsozott ajtó és kirakat. Amikor beköltöztem, az ágyam a kirakatba került, ha nem húztam be a függönyt, bárki megbámulhatta mit kínálok neki. Volt egy gázrezsóm, ezt a helykihasználás miatt a vécéajtóra szereltem (nem belülre!), a vécé ajtaja melletti falatnyi falon egy mosdókagyló, úgyhogy az élet materiálisabb része szó szerint karnyújtásnyira volt egymástól. Különösebben nagy fürdésélményeim nem kötődnek ehhez a zöldséges bolt-lakáshoz, a legcsekélyebb hiányérzet nélkül mondhatom.
Szűk volt, a kirakatot kivéve sötét, viszont, ha magamra dörrentettem a vasajtómat, azt csináltam, amit akartam, s nem is csináltam soha mást. A saját lakásomnak tekintettem a leendő zöldséges boltot. Ha végre hazakeveredtem, hevertem az ágyon, olvastam, zenét hallgattam, néztem a kirakat túloldalán az eladó sorban lévő leányokat, a tízemeletesek szaporodó tömbjeit. Néhányan abban a tévhitben költöztek ezekbe az ég felé lopakodó épületekbe, hogy otthonba költöznek, vagy Istenhez közelebb, de csalódniuk kellett. Három embert láttam csalódottságában kiugrani a legfelső emeletekről, valószínű, hogy ott fenn tetőzött a szomorúság szint, s volt, aki nem bírta a traumát. Olvastam az ágyon, közben kipillantottam a kirakatüvegen, s már zúdult is lefelé valami nagydarab a szemközti ház oldala mellett, aztán jókorát puffant a felásott földön. Épp elkezdték a parkosítást, de ez nem enyhített túl sokat a becsapódáson. Nem vezethettem félre magam, nyilvánvaló volt, hogy nem egy megunt krumpliszsákot dobtak ki a csalódottság ablakából odafent. Bár akkor, azokban a pillanatokban nagyon szerettem volna csalódott lenni. Még két ilyet fogtam ki rövid egy esztendő alatt, igaz jóval többen voltak, de nem mindig bámultam a kirakatot. A harmadikat is azért vettem észre, mert végigordította az utat lefelé, mintha eszébe jutott volna, hogy soha sem tudja meg, mi történik az esti tévésorozat folytatásában. Nem volt hosszú az út, csak az ordítás. Népek Barátsága Útja. Így nevezték azt az utcát, amelyikre a kirakatom nézett.

Hevertem az ágyon, s gondoltam, nem várom meg, amíg szégyent hozok magamra. Nem hagyhatom a magánéletemet letrombitálni a legváratlanabb időpontokban. A felettem lakó éppen nyolcvankettedszer kezdett bele aznap a lehetetlenbe, úgyhogy válaszolnom kellett. A raktárszoba mélyén megkerestem a megoldást.
Több alkatelemből állt, úgymint kivénhedt lemezjátszó mechanika, egy Qualiton kislemez és modellező gumi. A lemezjátszó maradvány hajdan egy Orion rádió tetejét lakta, és a gyerekkoromból származott, a kislemez az Atlantis Próbálj meg a csúcsra jutni című számát hordozta az A oldalán, és a Qualiton cég második gyerekkorából származott, a modellező gumi eredetét örök homály fedte, de kit érdekel egy modellező gumi gyerekkora? Percek alatt összeboronáltam a kellékeket. A lemezjátszó forgott, a modellező gumi pedig rövid kísérletezést követően mindig a refrén végéről rántotta vissza a kart a refrén elejére. Ének: Juhász Gyula. Próbálj meg a csúcsra jutni / Meglátod, hogy milyen is az / Igyekezz a tetőre érni / Akármilyen lassan haladsz / Próbálj meg a csúcsra jutni / És, ha egyszer majd sikerül / Egyedül állsz fenn a magasban / Elhagyatva, idegenül / Próbálj meg a csúcsra jutni / Próbálj meg a csúcsra jutni.
Magam sem hittem volna, hogy a teljes verzió kibírhatatlanságát lehet fokozni. Hálát adtam az égnek, hogy eltulajdonítottam a kultúrházból pár hónappal korábban ezt a lemezt. Azért tulajdonítottam el, nehogy lejátssza véletlenül valaki. Hoztam az erősítőt, a hangfalat beállítottam a csövek vonulási járatába, és megadtam a kezdő lökést.
Próbálj meg a csúcsra jutni, meglátod, hogy milyen is az. Közepes hangerő, folyamatos üzemmód. Jó éjt Tommy Steel! Vettem a dzsekimet, bezártam az ajtót, és elmentem világgá.