artvonal

Elénekeljük az iniciálét, de elég sötét van.

Egy ≈ új ≈ labda az artvonalon túlról:
A vágy villamosítása
Szokatlanul melegen sütött a nap április utoljához képest, szokatlanul kevesen vágtak savanyú pofát az utcán, én meg szokatlanul gyorsan tudtam határozni arról, hogy milyen tárgyalási stratégiát kövessek majd, húsz perc járóföldre ide.

tovább »

Eszembe jutott a szeptemberi ajzószerkabát, de nem mentem vele semmire. Ilyen időket élünk, de akinek megmaradt emlékezetének valamelyik távoli zugában, hogy ki viselte ezt a nevezetes ruhadarabot, nyugodt szívvel ajánlom figyelmébe az artvonal mostani és majdani darabjait. Megjelent, megjelenésre váró, kötetben nem szerepelt, kötetben és máshol soha meg nem jelenő művek gyülekező helye az artvonal.

Claude Baillareon vonalainak semmi köze az ajzószerkabát vonalaihoz. Az egy másik történet, amelyikhez íme egy másik történet. A munkásosztály a paradicsomért megy; ebből a mondakörből az egyik darab, még tizenkilenc kapcsolódik majd hozzá, aztán osztályozót játszanak a kötetcímért.
Mint a pinty

 

Mint hajdan Argosz, elmegyünk
hazánkból messze már
tatam, tatam, tatam, tatam,
az Aranygyapjú vár
(Jack London: Mint hajdan Argosz – ford.: Szász Imre)
Pinty többnyire söprögetőt játszott a csapatban. Egyedül ő tekintette játéknak mindazt, ami a többieknek keserves munkát jelentett, csupán egyetlen dolgot vett véresen komolyan. Le akart számolni a Vörös Disznóval, immár második éve.

tovább »

Micsoda gyep! Harsány zöld májusvégi gyep a kertben a körtefák alatt, ez a második tavasza, erős, tömött, gondosan nyírt gyep.

- Minden páros órában jön csak elő.

- Én meg úgy tudom, hogy minden páratlan órában.

- Rosszul tudja. Páros órában, és nem kell sajnálni az időt. Odaáll az ember, fogja az ásót és vár.

- Hosszú, méla lesben, aztán a háta mögött mozdul …

tovább »

Egy minden ízében amatőr kisüzemben selejteztem életem kidobásra kárhoztatott óráit, hogy fizetséghez jussak, amiből majd napjaim fennmaradó óráit finanszírozom, ebben semmi különbség nem mutatkozott köztem és az emberek között. Az ördögi kört bezáró ördöglakathoz ördöglakatos dukál, hát akkor lakatoljunk, a maradékot pedig önerőből, és saját elhatározás alapján kótyavetyéljük el.Odalakatoltam magamat a montírozó asztalnak nevezett nagyméretű rajztábla elé, kezemben a montírozáshoz elengedhetetlen …

tovább »

Gyalogoltam visszafelé az időben, a városból kifogyó út szélén még tartott a járda, egyik felén poros, kókadozó gyomféleségek, a másikon a hajdani ipartelepek még néhány működő üzemcsarnoka. Nem a szándék, hanem a szükség hozott erre, miután kimúlt alólam az autó kilométerekre innen a pusztaságban. Annyit mondott, hogy reccs, meg bumm, talán még azt is, hogy kingkong, aztán már az utolsó …

tovább »

- Na, ezzel meg is lennénk – rakta le a hegesztőpajzsot Kopasz, végignézve az állványzat merevítő vasain. – Akár pakolászgathatunk is.

- Jól belehúztunk, délre haza is érhetünk – pillantott órájára elismerő fejmozdulat kíséretében Patás, az extra lábméretű segédmunkás. – Te képviseled aztán igazán negyvennyolcat, ha meghalsz, ledönteni sem lehet majd ekkora talpakról – hallhatta nemegyszer. – Hagyjál, van elég bajom …

tovább »

Ez egy ilyen hely. Zsdanovról elnevezett kultúrotthona van. Az fix, hogy az országban nincs még egy ilyen névvel vert intézmény, de lehet, nem is volt soha. Azaz tán egy éve már nem Zsdanov, hanem Munkásotthon. Csakhogy senki nem mondja, hogy munkásotthon, mert akkor azt hinnék róla, nem tudja, mit beszél. Azt mondják inkább, hogy Zsdani, és akkor tudják. Meg egyébként is; hol a munkás otthona tulajdonképpen, véreim?

tovább »