Hogyan teremtettem a világot

Hogyan teremtettem a világot

Széphalom Könyvműhely 2010.

írások az írásokról

tovább »

Amikor azt hallod, hogy konkoly, fekete betolakodókat látsz a gabonaszemek között a padláson, apró fekete gyöngyöket, golyócskákat.

tovább »

Suhogott az udvar, a bodzák, az akácok épp valami zsolozsmafélét próbáltak, hogy majd alkalomadtán előadhassák, szóval ment minden úgy, ahogyan szokott. – Lili, lili! – hallatszott a konyhaajtóból – és némi műzsörtölődést követően (hol esz a fene benneteket?) megzörrentek a csajkákban a megzörrenni valók, de a lilire nem jött válasz. Aludtak az átokfalviak.

tovább »

A tragacs. Ez világos, ez egyetlen dolgot jelent, az ócskasághoz semmi köze. A tragacs fából és vasakból készült udvari alkalmazott, kicsit dülöngél a kereke, de igen erős. Az is erős, aki meg tudja emelni, és tolni. Kicsit hasonlít a sezlonyra, a kereke feletti rácsos rész a fejtámasz, a fekhelynek nevezhető pedig majdnem a nyelekig húzódik, erre kerül – akár a sezlonyra a dunyha –, a tragacs rakománya.

tovább »

A konyhaajtóból ellátni addig, de csak addig, nem tovább. Azon túl már talán nincs is tovább, bár beszélik, hogy arrafelé is el lehet jutni a Faluba, de épített út nincs, csak járt út. Ez azt jelenti, hogy két kocsi keréknyom kanyarog a szántások végében. Nem hívják dűlőútnak, mert az erdő aljának vonalát követi és a másik oldalán pedig nincs szántóföld, mert ott a rét, azaz a legelő, ahol a tehenek himbálják ráérősen magukat nyaranta.

tovább »

Macskák állnak körül, konzíliumot tartanak, néznek téged, mint egy elpusztult egeret. Amikor már mindegyik megérkezett, leülnek. Látod körben fölötted a szemüket, akár műtőben a mattuló fényű lámpák, mielőtt kihunysz.

tovább »

– Porban az igazság! –

A bőr elég silány valami. Bezzeg a fal, vagy a föld! Meg sem látszik rajtuk, ha jó alaposan nekik rugaszkodsz. A bőr persze menten lehorzsolódik, véres folt marad a helyén, aztán mondhatod a magadét. Még fáj is a nyavalyás, alig enyhíti a fájdalmat a fél lábon ugrálás, a jajveszékelés, vagy ha mérgedben leköpöd sérelmed okozóját. Bicskákról, szerszámokról, a morzsoló fogaskerekéről ne is essék szó, ezek alig várják a pillanatot, hogy megsérthessenek.

tovább »

A kertkapu nyitva, a szabadság határa olyan messze húzódik, hogy innen nem is látni, csak a belé vezető gyalogutat a méternél alig szélesebb gyepháton. A gyephát a szőlőig tart, a gyalogút oda vezet. Szélében az öreg szilvafák, hajdanán heten, aztán kurtanemességet hirdető voltuk kikerül a heraldika látómezejéből, miután ismeretlen okból ötre fogyatkozik a számuk. Ötszilvafásnak lenni pedig nem nagy kunszt, bár a napsugárréz érintése arannyá változtatja bármelyik fának bármelyik részletét, és ez a kárpótlásnál is többet ér.

tovább »

A seregély gyáva madár, ez onnan tudható, hogy soha nem jár egyedül. (Hacsak az előkóstoló öreg seregélyt, a felderítőt nem számítjuk, mert az egyedül repdes, száll a szőlők fölé, és zamatol egy keveset innen, egy keveset onnan, hogy aztán megvigye a hírt. – Az otelló, az oportó érett, a hárslevelűvel is lehet mit kezdeni, irány Dél- Délnyugat, a Két tó völgye felett a Laposnál vár ránk az Éden!

tovább »

Három cigánymeggyfa dől enyhén az udvar irányába a kerítés közelében, nem messze az országúttól, és a kerítés sarkában sötétlő diófától. Közvetlenül egymás mellett állnak, ágaik összeérnek. Aztán egy cigánymeggyfa kimarad, s következik a negyedik, erre már ráesik olykor a dió árnya.

tovább »

következő »