Arany Jánosomról legfeljebb egy fantomképet tudnék összehozni. Nem arra gondolok, hogy nincs feje.
A hetvenes évek átlaga: nyurga és ütődött. Az interkontinentális lélek az egyik ajtaján ki, a másikon be. A többi ajtaja is tárva, és kenetlen és zöld. Az egyikre rikító vörös szívet fest a szerelmes padrongálók stílusában, és ezt írja a közepébe:

MALÁTA SZIGETE

Aztán egyszer elmond egy történetet, amikor már mindenki kidőlt, ki a konyhában, ki máshol hever és alszik.
A Róka, a Holló, a Sajt, a Benzinlámpa és a Többiek.
Legalább öt fej fáj szerte a lakásban. Helyre kis lakás, hat lyukkal, amelyből kettő a megmaradt trappistában zsugorodik.
A papagáj (szómadár, avagy kajdács) megkezdi műsorát. Ő pedig lassacskán összeszedegeti az öt fejet, hogy majd alkalomadtán a szeméttárolóba dobhassa őket.
A papagájnak perget szép ujjaival egy csipetnyi mérget. Bekukkant az egyik lyukba. Büdösül néz ki. Hogy a sajtban lyukat is vett, ez gazdasági kérdés. Érzi.
– Nyitok egy boltot, ahol majd csak lyukakat árulok.
A Róka, a Holló, a Sajt, a Benzinlámpa (és a papagáj) nagyokat néz.
A papagáj hallgatja is, izgatottan ugrál hintáról hintára kalitkájában, és két slukk között felrikolt:
– Ivarszünet!
Nem tudom, mikor kezdődött elválaszthatatlan barátságunk, de azt sem tudom, mikor fejeződik be. Egy gyík hozott bennünket össze. A pince oldalában lakott arany Jánosom udvarában. Ennek okán került a pinceajtó fölé az Állami Viperaház felirat. Együtt jártunk az esti előadásokra. Odavoltunk a nyitányokért.