Faludi Ádám

Akasztott angyal
Fantom Kiadó 1996.

Képzelj el egy kakast. Képzeld el a melleden,
feltűzve ruhádra jelvénynek.
Képzeld, hogy az te vagy.
Járj utána, lesd meg! Tudj róla mindent:
honnan jött és merre megy tovább, mit csinál
egymagában.
Őszinteségét ne szégyelld a fejére olvasni.
A legváratlanabb helyzetekből nézd,
és jegyezd fel cselekedeteit!Tudd meg, hogy ki vagy, ha egyszerre átfordulnak
a zárak nyelvei és mindenen kívül ott maradsz
talán épp egy autópálya
ostoba egyenesére bízva.Képzeld önmagad,
a képzelet helyébe.

Dinnyés József éneke

Álom állam fáklyáival
Megvilágítok
lányt kocsmát gyárakat
a hangyaszívvel zaklató napot
és autókat síneket
hajót s ha nincs vizet alá
levegőt csöndet éjszakát

Az álmodóknak termeket
és hogy ott ne féljenek
tűzkazlakat vállaikra
Téged is ha parkettfényen esel el

Templomot házat iskolát
elfelejtett nagymamát
s az aranyhalakkal kitömött
lármás sápadt villamost.

ELSŐ LÁTVÁNY

Élt egyszer a tyúkok között egy vörös kakas, szép, mint egy mozdony, és erős! Tarajába vérgyöngyöket hordott befalazva, szemében gyémánt kerekek pörögtek, és amikor senki nem figyelte, léptei után macskalábnyomok maradtak a homokban.
Önmaga meséjében, a valóságban létezett.
Kéz nem érintette, idő nem változtatta meg.
Kakastestét baj nem bántotta.

Veszélyeiben mindig nagy és egészséges lélegzetté változott.
Dombon áll élete kezdetétől, füveken uralkodik, és a szél keményíti meg csontozatát. Összetákolt, apátlan és anyátlan, deszkaszárnyú, angyalagyú, zsúfolt és nyárfejű; nehéz jelenség.
Ő itt az udvar katedrálisa.

Tekintete a látóhatár túlsó oldalát tapintja meg. Bodzafát, akácot és nagymamát lélegez, tollába falazza a hangot, szagot és ízeket.
Ha most megfigyeled, gondolatot találsz a fejében.

A Nap gyújtotta meg! Taraja lángba borult és meglengette az éjszakát. Embernél ijedtebben lépett elő álmaiból, kilesni feje működését
Csillagtalan éjjelen az udvar közepébe ütve utazta át
a képességek országait.
Az első igazi egyedüllét volt ez a pillanat.

Tükrön áll az éjszaka
bizonytalan vizein
most árvul el kakasa

Magánymellű lánycsapat lép
A lábnyomokban tócsa marad
Csillag forral nyompocsolyát
Kavicsok föllángolnak

Lámpa alá kuporodva
szegényíti megint magát
A domb melegét veszíti el
tollát városa tépi meg

Bizonytalan vizeinken
tükrön áll az éjszaka
Bizonytalan vizeinken
most árvul el kakasa

Az út ha ajtód nyitogatja
és nyelvét a harang veszti
Hogyan tudná így az egész
részleteit kézbe venni

Váróterme padozatát
várakozás felégeti
Kilincs szálka csődületét
szilánkokkal kiékeli

Bizonytalan vizeinken
tükrön áll az éjszaka
Bizonytalan vizeinken
Most árvul el kakasa

Lába térdig ősi mese
Csillagképe vad gépezet
Autón jönnek nézegetni

szárnya szellős deszkafalát
Magánymellű lánykakas lép
lábnyomában forrás fakad
Csillag forral dal-pocsolyát
Kavicsok föllángolnak

A kakas indulásra kész. Emlékeire a Nap telepszik, és reggel, amikor az angyalok már starthelyeikre érnek, s a virágok tükrei képekkel telnek meg, ő átlép a kerítésen, hogy elinduljon rendbe tenni dolgainkat.

Ő isten lángoló helyettese.
Tennivalóit indigóval bélelt váróterembe zárta.

Gondjai bombák a vajaskifli korlátjára kötve.
És látjuk az aranyhalakkal zsúfolt villamost, amikor átvonul a kirakatüvegen.

MÁSODIK LÁTVÁNY

Látjuk a kakast, amikor nagy és egészséges lélegzetté változik.
Látjuk, mielőtt intézkedni kezd.

Tollait beletornázza a levegőbe és megérinti a fák ritmusát.

Az égen ott koszorúzik hat színében a jel, és ő látja magát egy valóságos dűlőúton menni, és látja magát ugyanakkor közeledni is.
Látjuk távolodását az egyedüllét uralmával közrefogva. Egy lyukat látunk környezete nélkül: kakasunk motyorgó útja horizontzsineg.
Az ácsolatépítő zsalumellű angyalát aggatjuk és kötözzük tele szépségjegyekkel: építjük, mint kilátót, amíg majd megmozdulni tud és fénye lesz. Vállairól, ruharáncról, szárnyán lógva lesünk a kakasra, amint előérzetünk földjére ér.

Ez a kakas a mi jóságunk!
Ez a kakas mi vagyunk békés udvarunkban.
Ez a kakas váratlan látogatásunk utastere.
Ő egy aranyhalakkal kitömött villamos.
Szépséges, egyedüli, őrült anyakakas!
Ez a kakas a mi jóságunk!
Látja kiszáradni a sosem öntözött nagymamákat.

Hetek telnek el. Hegyeket, erdőket és nagy vizeket hagy maga mögé. Az égbolt sárgára változik. Az alig sejtett felhőket az enyhe szélfuvallatok is arrébb sodorják, felettük megcsillannak a rézcsövek, csapok, kerekek és tartószerkezetek.
A látóhatáron túl jár, süppedő, beteg vidéken.
Olaj, iszap és gépalkatrész feketéllik az élők helyén. A levegőben dermedt füst.

Ott pipál a huncut óriáspók
irdatlan fogkeféjét ellepi
Fogd antennád és célozz meg vele
hullámhoszomon ülök
fülelve életjeled

E rossz földön
törvényed felékesít
de sehol nem találom meg
angyalomnak fészkeit

Én nem mozdulok
csak létem kelt zajokat
Kutasd ki most hol vagyok
és ki zárja össze kezem

Irdatlan fogkeféjét ellepi
szerveid rendszerén csúf ellenőr

Fogd antennád és célozd meg vele

hullámhosszomon ülök
várva rezdülésedet

Az idő eddig még el nem játszott pontjain megtalál téged is, mert ott jársz az ő előérzetének erdejében, ahol zongora áll feliratokkal és kavicsokat pörget húrjai helyén. Ott, ahol az árnyék tövében a Hold különösen formálódó sajtot rejteget testével, és a növények, mint kiégett foszfordarabok,
összedőlnek a lehellet érintésére is.

Körben transzparensek látnak egyetlen szemükkel.

Ott jársz az ő előérzetében, és én is ott járok, kérni kedvenc játékomat,
a felhúzhatós kalauzt.
És lám a kalauz már fut is angyalunk után,
a szemlélőket így tévesztve meg.

A kakas meséjében veszítjük el apró céduláinkat a jegyzetekkel, hogy aztán csak kérdezősködve tudjuk meg az éppen ébredő és nyíló szavak jelentését.

A kakas tollai felizzanak, jelentéktelen kék tubusokba lenyűgöző tulajdonságokat sűrít és zár, gyémántos szemével a dombok mögé néz, ahol meglátja az asszonyokat illetlen mozgású csoportokban várakozni. Utána indulunk, de
a felhúzhatós kalauz elénk magasodik és kezdi
a szándékainkat lyukasztani.

Aludj te is akkor
éppoly fényes lendülettel
ferde ágyban mindörökké
ott a lejtőn lendülettel
aludj lejtőn mindörökké

HARMADIK LÁTVÁNY

Így szól az asszonyokhoz:
Szavak és hangok új kapcsolatát mondom, megértsetek!
Odaáll eléjük, és növekedni kezd. Egyre szélesebb, magasabb, kitölti a völgyet. Lángol!

Szívet hoztam nektek
érezzetek
Tiszták követe fénylik mögöttem
Szívet hoztam nektek
érezzetek
A teremtés útjára növesszetek
szélben el nem tévedő vaslépteket
Szívet hoztam nektek
érezzetek
Fegyelmet és üzenetet hoztam

Az asszonyok hasa színehagyott repdeső léggömb. A kakas tekintetével második szívet illeszt testükbe: köréje gyermeket formáz, és szülnek ők azonnal elszánt felnőtteket, és megtelik hanggal országuk, levegőznek a folyók, harsogó leveleket gyűrnek ki ágaikból a fák. Megszűnnek vörös lángjai.

Most ott állunk egy esteledő mesekönyv lapjain, az erdő szélén. A sötétség maga elé tart egy jóindulatú és tapasztalt fát, hogy megfigyeljük, és mi bele is nézünk mágnesező lombjába, ott ül az egyik ágon madárnyi testtel, fáradtan a kakas.

Tudom, hogy te nem halsz meg
nem halsz meg csak elrepülsz

és én is ha mellőled majd eltűnök
élek akkor élek élek terjedek

Tüdőszárnyon vitorlázom szélesen
túl az égen messze benned térdelek
Új mértékek rendszerének díszlete
sietve törvényeidhez méretez

Vacsorádhoz utolsónak érkezem
vacsorád most utolsó lesz énvelem

Hatalmadat képkerettel zárom el
megszemlélni a térre kivetítelek

Itthagyom neked
gondozd a kertemet
kintről az ötödik világtáj figyel

Előnyös testhelyzetből idegenek fényképezik
a győztes angyalt.

Mi énekelünk, mert még nem felejtettük el az éneket.
A kakas torkából köszörűgép sugaraz szikrákat a sötétbe.

Ez a kakas mi vagyunk békés udvarunkban
Ez a kakas váratlan látogatásunk utastere.
Ő egy aranyhalakkal kitömött villamos.
Szépséges, egyedüli, őrült anyakakas!
Ez a kakas a mi jóságunk!
Látja kiszáradni a sosem öntözött nagymamákat.

Három cigánylány ő, tökmagot, rózsát, Népszabadságot árul.
Begerjedt kakas, üldözi a pattanásos menyasszonyokat.
Ez a kakas egy évben harminchárom hónap.
Ő a mi rokonszenves gondolatunk a helyzet utolsó pillanatairól.
Szépséges, egyedüli, őrült anyakakas!
Ez a kakas a mi jóságunk!
Látja kiszáradni a sosem öntözött nagymamákat.

NEGYEDIK LÁTVÁNY

Odalenn feltűnik a buborékos város.
Jaj mióta vártuk, hogy megpillantsuk!
Itt van alattunk, és összehúzza magát!
Üvegbuborékok, lehelletek, vitrinből sorfalazott utcák;
a buborékos város zárkombinációk sugalma.

A kakas a piactér irányába indul; itt kötik fel az eltévedt, de élő angyalt, és állítanak neki mindjárt nemes anyagokból gyönyörű állóképet. Körben tündérek és tündérlányok zúgnak nyolcvan lóerős motorjaikon,
egy erőmű idespricceli drótjait.
Egyenesen az árusok legnagyobb csoportjára száll, pultjaikra. Lángokat harsog, és dobol a tüdején
riasztó dolgokat, szeme gyémántjával csendet karcol.

Elveszíted láncod
arany ezüst láncod
Az emlékezet tornyain
cukorzászló repedez
tükröt törő képeiből
a szabadulás nézeget

Emlék lett a holnapod
visszalőtt csontgolyó
Cipő fénye vakítja meg
szeme mézes pillangó

Elveszíted láncod
Arany ezüst láncod

Az árusok fölé nő. Árnyékot vet rájuk. Lángol!
A kakas az esti hírekig terjed, színe, mozgása különleges.

A buborékos város ünnepi nyitottsága gyávasághirdetés.
A következetesség burka trónt kap. Énekek pislákolnak.

Ez a kakas a mi jóságunk!
Ez a kakas mi vagyunk békés udvarunkban.
Ez a kakas váratlan látogatásunk utastere.

Szépséges, egyedüli, őrült anyakakas!
Ez a kakas a mi jóságunk!

Látja kiszáradni a sosem öntözött nagymamákat.

Három cigánylány ő. Begerjedt kakas.
Egy évben harminchárom hónap.
Ő a mi rokonszenves gondolatunk.
Szépséges, egyedüli, őrült anyakakas.
Ez a kakas a mi jóságunk!
Látja kiszáradni a sosem öntözött nagymamákat.

Ez a kakas a mi összetörhető testünk az előszobában.
Ez a kakas egy szarkalábas tükör a folyosó végén.
Ez a kakas apró, nevetséges, átszaladnak rajta a poros és meggyőzhetetlen gyalogutak.
Lába nem éri el a talajt és reggelente
nyom nélküli dallamokat énekel.
Szépséges, egyedüli, őrült anyakakas!
Ő a határozottság ünnepeltje.
Látja kiszáradni a sosem öntözött nagymamákat.

A hamisság végül elnyeri méltó jutalmát az elhagyott mesekönyvben,
ahol játékkocsijainkról még nem foszlott le a kötél,
és az angyal is felfelé lóg ácsolatán.
A kakas megsuhogtatja szárnyait; szél kerekedik, szaggató erejű, amely hazasodorja otthonukba az árusokat.

ÖTÖDIK LÁTVÁNY

Eljön értünk magányos hajóján
a csontos tengerész
álomszemüvegén sótlan a pára
sirályok csíkozzák karját
melléből az árboc kinő és
zászlónyelvét kiölti
életünk felségjele
fenn a szélben szendereg
Jön égen földön tengeren
csomagjainkat hozza el
csigák ezüst szalagját
lányok repdeső haját
Páratlan sínen közeleg
evezővel hét kezében
segítségnek int magához
beszédes útitársnak
szétcsúszott arcodat fogja

Köszörűs torka szikráz.

Szavak és hangok új kapcsolatát mondom: megértsetek!
Látlak, ahogy itt visz el az utad, és állapít meg magabiztos mutatóujjad

HATODIK LÁTVÁNY

Hová megy és hogyan, ha útját csak teste zárhatja le? Se ének, se történet nem marasztalja, és nincsen ijesztő kalauza?
Angyalagya milyen gondolatba vizesedik bele?
Miként utazza, oldja szét magát, és miért ültet újra tüzet?
Földjének művelője és minisztere hogyan simogat?
És ha magát látni engedi, mint hajnal, szeretet vagy köd, mit mond az ellenfeleknek, hogy megbocsássanak?

Égő anyakakas!
A Nap gyújtotta meg!
Hegyet lát és homokot, ország után országot, és bejárja mind akarata szerint,
és felmutatja magát, akár az emlékezet, és nagy az ő hatalma.

Hetek és évek telnek el.

Rossz időben repülsz az örökség
maga után vonszol és letesz
Almafáid körül a fejszések
csattognak
Almafa almafa
alvó kedvesem
ijedt angyal
Pokrócokat hozok és betakarlak
lombod eldugom házamat rád adom
Vigyázok rád

Másik ágra ugranak
kiáltanak egyre távolabb
dalaikat ejtik földre ejtik
távozó madaraim
Almafa almafa
alvó kedvesem
ijedt angyala
Pokrócokat hozok és betakarlak
lombod eldugom házamat rád adom
Vigyázok rád

Gerincig vetkőztetem
belébújok és meglesem
milyen féreg rágta meg
és hogyan futott ki láza résein
ruhátlanul az intelem
Almafa almafa
alvó kedvesem
ijedt angyalaPokrócokat hozok és betakarlak
lombod eldugom házamat rád adom

Megnövök óriássá
űrben vízben föld alatt élek
márciussal kezemben
zörgetem elém rakott homlokod
bádog melledet
Almafa almafa
alvó kedvesem
ijedt angyala
Pokrócokat hozok és betakarlak
lombod eldugom házamat rád adom
Vigyázok rád

Márciussal kezemben érkezem
mérföldes léptekkel messziről lengetem
Megtaláltam űrben vízben föld alatt
mert hozzánk volt hasonlatos
Március almafa

ijedt angyala
Pokrócokat hozok és betakarlak
lombod eldugom házamat rád adom
Vigyázok rád

HETEDIK LÁTVÁNY

A kakas legelőször nem a polgármesternek tűnt fel,
amikor besétált városunkba reggel.
Egy asszony látta meg, aki főznivalóért indult.

A mesekönyvet becsukhatod. Most vágják ki az erdőt, és a tündéreket már fojtogatják a ráérő munkahelyi adminisztrátorok.

Az asszony szatyrába nyomja a kakast.
A kakas meggyilkolt gyermekké változik.

Testemet visszavonni
nem vagy képes
abroszodon lábnyom fut
tányérodból integet

Én itt vagyok
ha majd szaladnom kell
mondd akkor merre
szaladjak

A ként jelentem foszfort
idegeket
kerítéslécen nyomot
vegyjelet vad farsangodon

A hangszerek nyakát majd
szél töri le
olvadozó szájukat
törmelékkel eteti

Testemet visszavonni
nem vagy képes
összefirkált falakon
hagytam az üzenetem

Felváltva szólnak gyárdudák és harangok.

A helyzet utolsó pillanatairól gondolataink támadnak.
Kakas a mi jóságunk.
Látjuk kiszáradni a sosem öntözött nagymamákat.

(Érd, 1972.)