Faludi Ádám

A redőny félúton beadta a kulcsot, a jobb oldal elakadt, aztán se le, se föl. Mintha zakósírást hallanék. Vagy valami megtévesztésig zakósírásra emlékeztető hangfüzért hallanék, hallottam valahonnét. Hogy a házidémon húzza fejedre a hímzőrámát!

De rég láttam hímzőrámát! Még akkoriban, amikor voltál, de még nem éltél, akkor láttam, jóval előbb annál, hogy Foxi Maxi matróz lett.

Az utcán egy nő gyereket vezetett pórázon. Amikor jobban megnéztem, akkor is pórázon vezette. A gyereken nyakörv, a nő kezében pedig az a szalajtós vacak, hogy tudjon előre-hátra viszonylag szabadon mozogni a csatlakoztatott élőlény. Azt hittem akkor, hogy mindez csak álom. Ám egy álbeszélgetés közben nem sokkal később kiderült, hogy nem az. Sokan használják a mai anyák közül ezt a praktikus megoldást  kölykük féken tartására. Közben lehet mobilozni, miegymás.   De akkor még ott a redőnynél álmodtam. A szalajtós vacak azonban egészen biztosan zöld volt.

Amikor visszafordultam, láttam a szoba poros padlóját, rajta a nagyrészt lezárt tévés dobozokat, bennük a tartozékaim rétegződtek egymáson. Mikor szánod el döntő lépésre magad Arathos? Feltéptem az egyiken a barna ragasztócsíkot. Könyvek. Legfelül a Konzul izzadt a nádszéken, a szendergő vulkán a háttérben. Naná, hogy Malcolm Lowry, meg az összes nyakörv, amelyik megvezetett.

Kinyitottam a Vulkán alatt címlapja mögött a vulkán gyomrát, az istenek mosókonyháját. Végigpergettem a lapokat, hogy visszakanyarodjak, miután elfáradt a macsetét működtető karom egy új ösvény szabdalásában. Menjünk vissza az elejére, hátha vezet út másfelé.

Egy papírlap hullott ki a könyvből. Nagyjából hetvenkettő óta hittem elveszettnek. Heinz Edelmann Guevara képe, lágy pasztell színek, idealizált téveszmék alátámasztásául. Avagy épp csak eladható, akár egy több nyelven megfogalmazható mondat? Hiányzott valamikor ez a grafika. Nézegettem a beszűrődő fényben, bekapcsoltam a gépet, beírtam neki egy edelmannt.

Murci felugrott az asztalomra (egy ekkora macska! most legalább kiderült, hogyan csinálja), eldőlt és kalimpált a mennyezet felé mutató lábaival. Megdögönyöztem, aztán lépkedni kezdtem az Edelmann jelzetű weblapok között. Edelmann találta ki a Sárga tengeralattjáró figuráit.

Murci felállt, aztán könnyedén végiggyalogolt a klaviatúrán. A gép jót szórakozott rajta, én meg odahajítottam az ágyra Murcit. Visszanézett, meglehetőst megrovón, de felismerte telephelyét, s elvackolt a párnámon.

Felrajzszögeztem a Top Twenty mellé Guevarát, s megpróbáltam elképzelni, mit is lehetne tenni augusztus 14-én, hogy harminchét évvel előrébb legyünk a múltban.

Búgócsiga

Pimpára sikeres jövő várt az előrejelzések szerint, s ezt állandóan tudatosították is benne a körülményei, meg azok a megkövült agyú tanárok, akik nem láttak tovább kicsiny mezsgyéjük határainál közös középiskolánk közös osztályában.

Pimpa sikeres is lett. Úgy öt éve ütött be nála a mennykő, ahogyan Luxi teljes titoktartást kérve nemrég elmesélte.

Öltöny, nyakkendő, kocsi, mobilizáció, Pimpa saját vállalkozásának spirálja egyre terebélyesedett, amíg nálam például ugyanez Bellmer Búgócsigájának képében realizálódott.

Bellmer mobilkompozíciójára gondolok, arra, amelyiken a cicik láthatók egyéb tartozékok nélkül.

Pimpa rohangált mindenféle, hogy a vállalkozása ettől állni tudjon a kelleténél legalább eggyel több lábon. Így persze sokat volt távol otthonról.

Már negyedikben céltudatosan eljegyzett egy tisztes házból való úrilányt, akit az egyetem végeztével feleségül vett, lakás, gyerek, mintaérték. Így kell ezt csinálni pajtikám.

És eljő a mindent átíró pillanat.

Pimpa megtér egyszer fárasztó tárgyalásának végeztével, de szintén megfontoltan és eltökélten, egy nappal előbb, s mindezt körmönfont módon holmi telefonálgatásokkal jócskán be is biztosítja. Mármint azt, hogy a jelzett időben szokásához híven pontosan érkezik, de addig még kemény ügyletek várnak rá. Pimpa tehát körültekintően hazalopódzik egy nappal korábban, kivesz egy szállodai szobát a város azon pontján, amelyik a lehető legtávolabb van a lakásától, onnan, ahol a családi tűzhely melege várja. Új magánszálloda, sűrű pénzű átutazóknak kamionparkolóval. Pimpa szeretné megünnepelni üzletfelei felett aratott újabb győzelmét, úgy érzi, ez most újfent ráfér. Ezeddig csatáinak helyszínén rúgott ki a hámból és most úgy gondolta, hogy változtat a gyakorlaton. Helyi érték, változatosság, plusz izgalom, luxusadrenalin. Maga sem tudta megindokolni később, hogy miért határozott így.

– Megérzés. Úrrá lett rajtam a megérzés. A női csodafegyver, a több ezer éves nemgondolkodás eredményeképp létrejött megérzés munkálhatott a háttérben.

A gőz kieengedése bejáratott ügymenetnek számított huszonöt év házasság után, ráadásul gyermekének anyja otthon kotlott, és reformkonyhás vacsorákkal várta. A vonzerő lehető legteljesebb hiánya tartott mindenkori megérkezésének tiszteletére állófogadást. Otthon, otthon, édes otthon.

Lecsomózta a nyakkendőt, beakasztotta az öltönyt a szekrénybe, s megeresztette a fürdővizet, aztán telefonált a recepcióra. Megtudakolta a helyi aktuális számot. Bediktálta a kívánt jellemzőket. Magasság, hajszín, terebély, életkor tól-ig, és csak amikor letette a kagylót, akkor gondolt bele, hogy gyakorlatilag majdnem a felesége direkcióit adta meg.

Akkoriban már itt is működött ez a szolgáltatás, ez a telefonrendeléses, bár még nem úgy, ahogyan most. Ma már vállalkozás, akkoriban néhány taxis szervezésében, elég kezdetleges formában, épphogy kezdett virágzásnak indulni. Mondjuk úgy; még csak magában hordozta a jövő ígéretét. (Abban a városban, ahol éltem, Mókus-őrsnek nevezték a béranyuk csapatát.).

Pimpa felesége inkább unalomból – s talán hiányérzetből is – iratkozott fel erre az ágyrajáró listára. Nem magától találta ki, gyakorló barátnői nyitották fel a szemét, akikkel üres óráiban hetente egyszer találkozott a Mekka kávézóban. – Semmi extra, néha akár még élvezheted is, jó kikapcsolódás, egy kicsit lazítasz, és lesz egy halom dugipénzed saját célra. Ráadásul újra nőnek érezheted magadat.

Az örök szerelem és hűség szokványos gyakorlata háziasszony módra.

Pimpa megsemmisült, amikor kinyitotta a szállodai szoba ajtaját, és kisminkelve ott állt előtte az elképzelhetetlen. Azon nyomban hátat fordított addigi életének, és szinte természetellenes vonzalommal kezdett közeledni minden iránt, amelytől addig elzárta a programvezérlése. Felszámolta a cégét (persze legelőbb a családját), vett egy házat a kertes övezetben, aztán kamaszkora sűrűjébe vetette magát. Buli, buli hátán.

Ha így igaz, akkor jórészt érthető a néhai augusztus feltámasztásának vágya. 1965-ben nem vehetett benne részt. Esetleg akkor ismerkedett össze a jó házból való úrilánnyal, akinek a mostani estély során szilánkokra akarja pofozni még a szellemét is.

Ezekről mit sem tudtam, meg is lepett, hogy az elmúlt hónapokban a véletlen akárhányszor besodort a Szélkakasba, mindig ott találtam. Pimpa talán a történtek miatt nem kezdett bele olyan mondatokba, hogy emlékszel? Nem emlékezhetett olyasmire, amiből kimaradt. John Lennon minden földi vonatkozása nélkül hiányozhatott neki, csupán abban a szellemi vonatkozásában, amelyik a múlt századból vele együtt távozott el, amikor a múlt század kilehelte a lelkét. Jóval korábban kilehelte, minthogy befejeződött volna. Mindez még egy Pimpának is hiányozhatott, aki a tankönyvei fölé görnyedve figyelte, hogy mi történik körülötte, és csak a sikeres jövő képe tartotta benne azt, ami a múlt századból idő előtt távozott.

Mindössze azt nem értettem, miért akart hazai pályán is játszani Pimpa? Túl nagy baromság volt ez az egész ahhoz, hogy értelmet találjak benne. Mintha aranyra szeretnék akadni a lakásomban. Annak esélye, hogy nem ismeri fel majd, akit kisorsol számára a véletlen, eltörpült amellett, hogy másnap a fél város leánykara eposzi emelkedettséggel megénekli majd a félrelépett mintaférj esetét.

Pimpa a Sors hívásának engedelmeskedett, minden egyéb inkább csak tévképzet. Mint amiképpen Guevara forradalmi elképzelése a világ újra felnégyeléséről.

Próbáltam elképzelni, mivel tudnám megpakolni Pimpa zsúrasztalát. Az esti Luxembourg lista hab a tortán. A hozzávaló kellékek pedig?

Van egy kedvenc dalszövegem

Van egy kedvenc dalszövegem. A Szenes életmű porszemmé lesz mellette.

Mouthful of Grass a dalszöveg címe. Falatnyi fű. Maga a szöveg pedig a következő:

Oo….Oo…

Oo….

Ah!…

Ah!….

Ah!…

Ah!…

Ah!…

Ah

A lemezborítón találtam, melléfogás kizárva, ez a hivatalosan jóváhagyott verzió, egyben az

egyik legsikeresebb fordításom alapanyaga.

A táncrend hátoldalára a következő szöveget gondoltam.

„Hajnal kettő, hetvenkettő. Az ágy fölött a Videoton rádió, zöld varázsszemének csíkja; olyan, akár egy létrejönni képtelen taps. Közelednek egymáshoz a csíkocskák, aztán távolodnak, de soha nem érnek össze. Kassák válogatott versei a rádió tetején. Alvókönyv. Luxembourg a close downig. Hajnal kettő körül Janis Joplin kikel az álomból, s ott könyörög az ágyam mellett. Lilában. Sálak, láncok, tengeri szélben. Cry baby, cry baby. Még soha nem énekelte nekem ezt a dalt addig.

Felülök az ágyban, s szerelemmel telve átölelem a rádiót. Nem is alhatok tovább, Joplin belém költözik, magára vesz, mint egy kabátot, kitapétáz belülről. Nem tudok mit kezdeni ennyi energiával, leélek egy életet reggelig. Ég a villany, ülök az ágyon, száguldozom vele túl minden addigin, vissza a szobába, átértelmezve a világegyetemet. A rádió már csak sustorog, amikor csörög a vekker öt órakor.

Fényévekkel később, dermedt kora reggeli januárban, a lassan bemelegedő autóval megállok az üres úton. A Cry baby kilibeg a hangszóróból, akadály nélkül áthatol a karosszérián, odakint testet ölt, megfogalmazhatatlan alakot vesz fel, s egyre kisebbedve, halkulva repül a hegy irányába, átsuhan a havas, távoli fák koronája felett, s elsüvít a hegygerinc vonalát követve. Jobbra mutat, arra veszi az irányt, s mielőtt végképp szem elől veszteném, kristálytisztán hallom, amikor azt mondja: ne légy feledékeny! Visszafordulok, hazaautózom, hogy kitakarítsam a mögöttem hagyott időt, megszabaduljak szemeteimtől, a törmelékektől, a feledékenységet tápláló összes szeméttől, amit a figyelmetlenségem, tudatlanságom halmozott fel hetvenkettő óta. Szabad akarok lenni a hátralévőben. Nem érdekel, hogy mibe kerül, egyetlen fillért nem fogok rá áldozni, magamat szeretném áldozni magamnak. Belém bújok, felöltve esztelenségekre használt testemet, akár egy kabátot, s elámulok a kiterjedésemen. “

Na, ezzel meg is volnánk.

A dalszöveget, amelyik a legsikeresebb fordításom alapanyaga, a Free nevezetű angol zenekar álmodta meg. A dal ugyanaz marad, csak te változol. Paul Kosoff volt a Free egyik álmodója. Utolsó álma huszonhat éves volt, amikor valamelyik éjszakai repülőjáraton eltulajdonította tőle egy szívroham. 1976. március 19-én történt, aznap léptem le köszönés nélkül egy három évet élt szerelemből, és emigráltam magamba, és szintén ezen a napon adagolta túl magát minden jóval Gary Thain a Uriah Heep-ből. Ez egy olyan nap, amelyiknek meg kellett történnie, de talán jobban jártunk volna, ha kimarad. Vagy átdátumozzuk máról holnapra, és ameddig lehet, addig folyamatosan.

Gond van? Free, Uriah Heep?

Nem olyan nagy baj. Ha már a Mona Lisa rendben, beírod ezeket is a keresőbe, aztán a lékek máris betömködve. Ha továbbra is süllyed, meg kell találnod a többi nyiladékot. Ez egy ilyen világ.

Nem is kell több iránymutató a redőnyjavításhoz.