Verseskönyvet publikálni annyi, mint rózsaszirmot dobni a Grand Canyonba és várni a visszhangra. Az első könyv utolsó lapján állt ez a mondat. Állhatna a mostani utolsó lapján is. hiszen a semmi és a semmi udvartartása semmit nem változott. Az irodalom szájharmonikása elmerengve gyémántokat dobál a tábortűzbe. Igyekszik olyan műveket kisütni (ha már tábortűz, akkor nyárson), amelyek rontják a kommersz irodalom hitelét. És elétek tárja drága emberek, kedves közönség:

Példának okáért így:

És az olvasók kedvéért:

hallhatatlan dalok

– díszletvárosban ost-modern sakkparti duchamp módra –

amikor a gyíkok városába érsz
johnny cash feketében
el kell indulnod a hosszú utcán

és ha élsz
óhatatlanul emberekbe botlasz

az idő hangulatához öltözöl
porzol a lépcsőn lemenő aktban
egy nagy üveg
marcel duchamp van veled

foggal a dugót a porba
nem gondoltad volna
hogy az utak mind ide futnak
a nagy szellemek városában
szellemek laknak

az egyik ablakban
tárogató hangja sirat mindenkit
agykárokat okoztam magamnak
a szélsőséges időjárásommal
mondom én a másikban

na mester
ebben a filmben is úgy lesz
bejövünk a hosszú utcán
velünk szemben a por
legyilkoljuk a fél várost
aztán nagy patazajjal odébbállunk
összevissza lövöldözve

vegyünk magunknak egy vízesést
világítógázzal
meztelen jelenést
olvashatod egy széltépte plakáton

amikor a gyíkok városába érsz