Faludi Ádám

– Itt van a szomszéd.

– Mennyi az idő?

– Mindjárt hat, beengedtem, kint vár a konyhában.

– Így engedted be?

Lizán nem volt ruha.

– Így. Nem találtam hirtelen semmit, amit magamra teríthettem volna. Gondoltam, a kezem is van akkora, mint egy fürdőruha.

– Jesszus! – rángattam fel a gönceimet.

– Mondtam neki, hogy elnézést, nem volt időm felöltözni. Csak annyit válaszolt, hogy ne zavartassam magamat, inkább ő kér bocsánatot a korai ébresztésért.

Meglepő érzések bicikliztek rajtam keresztül, vidáman integettek, vihogtak, és kerülgették a gödröcskéket egy erdőszéli úton.

Sutyek úr azonnal a tárgyra tért.

– Itt lesz az ajtó – állt oda a tűzhely mellé, előrenyújtva mindkét kezét a fal felé -, úgyhogy fogjuk ezeket a dolgokat, és tegyük is mindjárt arrébb.

A hokedlit betolta a mosogató alá, a falról meg leakasztotta a vájlingokat. Aztán karon fogott, vitt az istállóba.

Pofádat befogod

– Ide gondoltam a falat – gyalogolt végig egy képzeletbeli vonal mentén a falra húzogatott ceruza vonalakig. Nem sokkal az istállóajtó mellett, nagyjából kettéosztva a helyiséget.

– A padláslépcső felé lesz a kamra, szemben vele a fürdőszoba, köztük ez a folyosó, aminek a végére teszünk egy ajtót, hogy a tüzelőt ne kelljen az udvaron keresztül behordani.
Mondhatni, a hüledezési esélyeim a nullával lettek egyenlővé.

Sutyek úr megállt a leendő folyosó végén a leendő ajtónál, és megint előrenyújtotta mind a két kezét, hogy felfogjam a helyes irányt. Szóhoz sem jutottam, ő meg már ment is a leendő fürdőszobába.

– Ez a budi helye, itt lesz a kád, itt a villanybojler. Szádat befogod. A kamrára kellene egy kisablak, de azt nem találtam, majd később kigondoljuk, mi legyen. A mennyezet nem biztos, hogy ma összeáll, meg a simítás sem, majd meglátjuk. Mindjárt itt a társaság, kitárhatod a kaput, én is jövök pár perc múlva.

– Mi ez az őrület? – állítottam meg.

– Mindent kiterveltem. Neked csak a csatornát kell megtalálnod, valahol ott lesz, ahol a mosogatód csöve bemegy a falba, abban az irányban az udvaron. Hogy ezek a művészék itt előtted nem voltak képesek évekig egy valamire való fürdőt összehozni! Inkább gyerekteknőben fürödtek, és bilibe, meg vödörbe szartak, közben a mosogató miatt fizették a csatornadíjat, megáll az ember esze!

– Ez rengeteg munka, és rengeteg anyag, rámegy a gatyám is!

– Ne sivalkodj, bontott anyag, az ajtótokok jobbak, mint az újak, a tégla bontott, a bojler az enyém, akkor szereltük le, amikor átálltam gázra. Ahogy ismerlek a fényes kádadhoz biztosan ragaszkodsz, úgyhogy kádat nem rekviráltam, vécécsésze ellenben kettő is van, választhatsz. Csak a vizes meg a villamos szerelvényeket, a meszet és a cementet kellett megvenni. Na meg a stukatúr nádat, de az nudli, a homok pedig ingyen van. Majd a második fuvarral jön. Addigra végeznek a vizes meg a villany dolgokkal, ahogy ismerem a tempójukat. Itt délre áll a fal, persze ne számíts valami úri dologra, semmi csempe, járólap, de a célnak azért majd megfelel – lapogatta meg a hátamat Sutyek úr, aztán elrobogott.

– Ölelj meg Liza, itt a világvége – ültem le az ágy szélére.

– Nem is mondtad, hogy építkezel.

– Nem is tudtam, hogy építkezem, Sutyek ármánykodott, most mi a búbánatot tegyek?

– Egyél. Ezen a héten már nem dolgozom, majd segítek.

– Mit?

– Amit kell. Például poharakat mosok el, készítek szódát, ismerem az ilyen családi murikat, nálunk is így megy. Összejönnek az ismerősök, aztán pillanatok alatt építenek egy új házat.

– Jaj.

– Semmi stressz. Mivel töltötted volna a napodat egyébként?

– Szerelmeskedéssel.

– Na látod.

– Mit látok?

– Szerelmeskedéssel fogod tölteni a napodat, közben meg építkezel is.

– Ha-ha.

Boris Vian leült a küszöbre, fanyar mosolyával ábrázatán rám nézett, és egy kéziratlapot előhúzva zsebéből olvasni kezdett:

– Kezdek ugyanis felizgulni – magyarázta Petitjean. – És nem szeretnék alkalmatlankodni ifjú barátnőjénél. Beszéljen inkább arról, mondjuk, hogy milyen jó egy pohár hideg víz az ember nyakába, vagy az indián faramuciról.
– Mi az az indián faramuci?
– Fölöttébb elterjedt kínzásmód egyes indián törzseknél – magyarázta a tisztelendő úr.     – Abból áll, hogy a páciens herezacskóját gyengéden rászorítják egy fatuskóra úgy, hogy a herék jól kiugorjanak, aztán egy fakalapáccsal kipp­kopp, szétzúzzák őket… Jujjjujjjujjj!… – fűzte még hozzá magyarázatul, s közben kígyó módra tekergett. – Jujjj, hogy az hogy fájhat!
– Kitűnő találmány – mondta a régész… – Erről eszem­be jut egy másik…
– Ne folytassa – kérlelte a tisztelendő kétrét görnyedve. – Most már teljesen lecsillapodtam.

Jött a megrakott teherautó, jöttek az élclegények, akik már a kézfogásoknál az ugratás bajnoki címére pályáztak, s meg is küzdöttek érte rendesen, este tízig. Heten voltak. Alig nyelték le a felest, mentek is a szerszámokért, Sutyek úr kommandírozott, ketten átfúrták a konyhafalat, fűrésszel kivágták a vályogból az ajtó helyét, a vizes, meg a villanyos véste a nyomvonalait, Sánta kőműves mester úr pedig Vései Miska disznódrótozó úrral kezdte kialakítani a munkaterületet. Azaz behordtak mindent az istállóba, ami lekerült a teherautóról. Rigó Józsi úr a betont törte odabent, vele kellett összetalálkoznom az udvaron a csatornagödörben.

– Csak finoman keresgélje, nehogy belevágjon a csőbe, ez még biztosan eternit – állított irányba a kőműves az ásómmal, a konyhaajtóval szemben. A szöveg egy pillanatra nem szünetelt, de a kalapálás sem. Mindent megtudhattam mindenről, egy országjelentést hallgathattam végig, egy olyat, amilyet egyetlen hírközlő szerv sem tudott volna tető alá hozni. Feleslegesen töltöttem volna az időmet rádiózással, tévézéssel, újságolvasással az elmúlt hónapban, semmi kétség.
Rigó Józsi került a célkeresztbe, rajta verték el a port minden régi, új és jövendő sérelem miatt.

Csak bátorítod őket

– Mondtuk, hogy ne szavazz rájuk, mert csak bátorítod őket, most aztán megeheted, amit főztél!

Rigó Józsi úr, a kopaszodó, alacsony lakatos minden töprengés nélkül küldözgette vissza a neki címzett küldeményeket. Edzett kisebbségi, beilleszkedési gyakorlattal. Bal oldalt két fém korona villant elő a szájából, amikor nevetett. – Ezt is a brigádnaplóból vetted? – Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni – szűrte át Rigó Józsi úr a koronái között a válaszát, ám közben a keze nem állt meg.

– A Lizuskádnak mondhatnád, hogy vegyen valamit a fürdőruhájára, mert igaz, hogy öregek ezek a legények, de ha ösztöndíjat kapnak, felmegy a vérnyomásuk, lelassul a reflexük, és dolgozhatsz helyettük, mert bámészkodnak – állt meg mellettem Sutyek úr.

Már szépen felderítettem addigra a csatornacsövet, amelyik tényleg eternit lévén némely gondokat okozott a becsatlakozásnál, mert távoli rokonságban állt műanyag utódjával.

– Milyen választékosan fejezted ki magadat, sokat törhetted rajta a fejed. Egyébként még számolunk ezért az egészért!

– Majd ha minden a helyére kerül, persze, hogy számolunk. Ha nem gond, átküldhetnéd Gizellához a kisasszonykádat, hogy segítsen neki a gulyást idehozni időre.

A bojler miatt át kellett fúrni a konyhafalat, mert a vályog máshogyan nem tartotta volna meg, Sutyek úr elment, hogy elkészítse a csavarokat. Hatvan centisek kellettek, majdnem olyan vastag volt a válaszfal a konyha és a hajdani istálló között. – Hatvan centisek, tizenkettesből elég is – állapodott meg magával Sutyek úr kilépve a konyhából.

Ebéd előtt már a helyére is került az a hatalmas bojler, amit Sutyek úr lecserélt gáztüzelésűre a saját fürdőszobájában. Nem győztem beszaladgálni és megcsodálni. Már épp a csatlakozásokat méregette a vizes, akinek nem értettem a nevét bemutatkozáskor, de Kabosnak hívták a többiek. – Kabos, gyere enni, nem várunk rád!

Sutyek úr ebédszünetet rendelt el.

Mégegyszer pémobil

Ilyen rövid ebédszünetet még nem láttam, és olyan fennakadás nélküli munkálkodást sem, mint amiben részem lehetett. Három felé megérkezett a tűzifa, borítsd oda a kút mellé, igazította útba Sutyek úr Baksát, a fuvarost, aki a fél udvart elfoglalta istentelen méretű teherautójával. – Látom meglett a Nagy Bivalyod! – harsogta túl a lezúduló kuglikat Sutyek úr. – Fél óra múlva hozom a tiedet is -, csapta magára a vezetőfülke ajtaját Baksa, és már a kapuban pislogtak a féklámpái.

Este tízkor a konyhában vártuk, hogy Sánta kőműves mester elsimogassa a betont az új ajtóban térdelve – háttal nekünk. Addigra a fa behordva, katonás rendben állt a maradék istállóban. A kőműves belerakta a lécet és a kanalat a vödrébe, felállt és becsukta az ajtót.

– Na, ezzel meglennénk. Ezeket a merevítő fákat hagyni kell még egy napig a tokban, nehogy megvetemedjen, elfintuljon ez a jó kis tok, a betonra holnap rá lehet menni, de fektessetek rá deszkákat legalább egy napig. A padlást nem ártana lesározni, elég ramaty állapotban van. Víz rendben, csatorna rendben, a bojler működik, vécéfedelet venni kell.

– Szádat befogod – bökött a mellemre Sutyek úr – elő a poharakat, hoztam egy kis hazait.

Régen esett ilyen jól a fröccs, Liza most nem repdesett, gond nélkül feltalálta magát, látszott, hogy vett már részt hasonló murikban, mint ahogyan mondta. Azt hiszem, egyedül én nem vettem természetesnek a történteket, túl hirtelen zajlott le minden, lassan működött bennem a feldolgozó üzem. Friss vakolatszaggal telt meg az egész mindenség. Sutyek úr intelmei ellenére egy köszönetnyilvánításba kezdtem, de a kőműves leintett.

– Azt hiszed, ezzel vége? Eladtad a lelkedet az ördögnek, most már nincs visszaút. Ha ennek a maffiának szüksége lesz rád, nincs ellenvetés. Ha valamelyikünk drága kis feleségének eszébe jut, hogy rakjuk arrébb harminc centivel az egyik szobafalat, mert neki úgy tetszene, akkor arrébb rakjuk neki. Ha másik kutat akar, akkor ásunk neki másik kutat, ha azt mondja, át kell festeni az eget, akkor csak annyit kérdezünk, hogy milyen színűre, és már festjük is, ahogy a katonaságnál tanultuk.  A te közreműködéseddel – emelte meg poharát, befejezettnek tekintve az alkotmányozó gyűlést.

– Lezuhanyozok – mondtam Lizának, amikor magunkra maradtunk.

– Én is. Holnapra kaptam még egy nap szabadságot, addig alszunk reggel, ameddig kedvünk tartja.

– Mi az a filmgyalu? – mutatott a szobaajtóra rajzszegezett feliratra.

– Egy történet. A filmgyalu története.

„ A filmgyalu film gyalulására szolgáló elektro-mechanikus eszköz. Talán a legkevésbé ismert elektro-mechanikus szerkezet a világon. Még a filmszakmában sem ismerik, de a fa-és fém- forgácsolók körében sem hallották hírét, bár ez nem annyira meglepő. Gyakorlatilag sehol sem tudnak a filmgyalu létezéséről. Pedig igen leleményes és hasznos találmány. Szakmai ismeretek hiányában is könnyedén lehet vele filmet gyalulni, kis helyen elfér, zaj nélkül működik, fogyasztása csekély. A filmgyalu olyan, mint az emberi élet. Csak annak fontos, akinek van, egyébként semmi értelme.”

– Tudod, mit mondott a villanyszerelő?

– Valami zárlatosat?

– Amikor elkészült a fal, megállt az istállóban, felnézett a gerendákra, és azt mondta, na, a fecskepalota felére zsugorodott.