Faludi Ádám

Bird Reynoldsnak megígértem, hogy beadok neki valami gyorsítót vagy lassítót, amitől hamarosan elszenderedik. Por, szárazság, kókadt levelek, ez a félnótás meg félpercenként beleordít a verébzsivajba: Árapály! Majd adok én neked! Itt mindenki jól érzi magát?

Csak, amikor muszáj, akkor írok levelet, nem áll rá az agyam, levelet kapni persze szeretek, de miután nem válaszolok senkinek, régóta a hiábavalóságok közé tartozik ez a várakozás. Összekapartam Somnak pár sort, jól elküldtem velük a pokolba, de borítékot nem találtam, anélkül pedig nehezen jutna el hozzá a ledorongolásom.

Felhívtam Lizát.

– Nincs egy borítékod?

– Milyen méretű?

Ilyen szinten társalogtunk pár percig, amikor a Dharma Kánya elhúzott az ablak előtt, ijedtemben kinyomtam a telefont, úgyhogy nem tudtunk kárt tenni Lizával egymásban.

Fél percre rá Tömöri hívott a hulladékgyűjtőből. Azt mondta, hogy Sutyek adta meg a számomat, nála keresett az előbb.

– Van egy fürdőkádam, két napja hozták, biztosan érdekli.

– Hát, nem igen hinném.

– Ez nem szokványos kád ám, ez egy, hogy is mondjam? Ez egy műremek, ez egy alkotás! Tömöri hallhatóan megörült annak, hogy ráakadt a megfelelő kifejezésre.

– Fürdőszobám sincs.

– Az nem érdekes, ez egy műalkotás.(Itt senkinek semmi nem érdekes? Nincs fürdőszobád? Ne törődj vele, ha már fürdőkádra szert tettél, a fürdőszoba is összejön egykettőre. Nincs számítógéped? Vegyél egy egeret, a többi már gyerekjáték.)

– Ilyet még nem látott, a Sutyek azt mondta, hogy magát egészen biztosan érdeklik a ritkaságok, meg gondoltam magamtól is, amikor múltkor itt a varrógéplábakat, meg a kályhaöntvényeket vizsgálgatta.

Megígértem, hogy majd megnézem, de Tömöri nem hagyta annyiban.

– Most is jöhet, csak csöngessen, itthon leszek.

Erősen a színvonalam alatt ringtam az Élet Tengerén, bújócskát játszva a Beteljesítővel, a Próféta ott lépdelt sétapálcájával a kiszáradt tómeder felett negyven centiméternyire. Láttam, miközben a Boden-tóban horgásztam a Luther-csalival. Egyáltalán nem akaródzott fürdőkád-nézőbe mennem, de ezek itt érzékeny lelkek, nincs mit tenni, legfeljebb Som levelét is feladom a Plazaban.

Csöngettem. Tömörin látszott, hogy izgatott, még beszélt is! Vitt egyenesen az udvarba.
– Ez volna az! – mutatott a vashegyek közti tisztásra.

Majd leültem, az adrenalin szintem menten helyreállt, majd kúszott tovább felfelé, mint a higanyszál a hőmérőben, ha véletlenül beleejtjük a fortyogó gulyásba. Nem a Magyar Gulyásba.

Egy század eleji (múlt század eleji) szecessziós kád állt a tisztáson, a saját lábán. Az a hajlított, hátnál magasodó fajta, amilyeneket westernekben látni. A lábak oroszlánmancsot mintáztak, vagy ha nem is egészen, akkor is macskaféleség tappancsa lehetett a minta, maga a műtárgy ónból készülhetett. Szürkéllett.

– Hihetetlen.

– Csak úgy leszórták ide, biztosan valamelyik házat eladták a környéken, aztán kidobálták a régiségeket bontáskor. Jönnek a gazdagok, megveszik a házat, eldózerolják, aztán építenek a helyére egy emeleteset tornyokkal, erkélyekkel, hogy eladják egy olyan gazdagnak, aki építeni is lusta. A padláson akadhattak rá. Még nem is láttam ilyet, csak képen. Gondoltam, kár lenne érte.

Tömöri szájmenést kapott a kádtól.

– Gyönyörű darab.

Körüljártam, megtapogattam, megnéztem kívül, belül.

– Nem lyukas, kipróbáltam – mondta Tömöri, aki úgy álldogált ott, mintha épp eladó lánya erényeiről tájékoztatná leendő vejét.

A láb felöli részen, középen egy táblácskára akadtam. WIESEL ADOLF BUDAPEST VI ker., Váci-körút 47. szám. Magyar kir.szab. fűthető fürdőkádak és jégszekrények készítője. Légszesz, vízvezeték berendező. Telefon 91 – 20.

Néhány horpadástól eltekintve keresve se találhattam volna rajta hibát. Vízzel, Wiesel Adolf, áldott legyen a te neved!

Metálpucc

Az üzlet megköttetett, Tömöri szégyenlősen gyűjtötte be a dicséretözönt, nem fukarkodtam, aggattam rá a gyémánttal ékesített kereszteket, lovag-és becsületrendeket. Ezeknek legalább valós fedezetük volt, nem silányította őket semmi érdek. Odaadta a kézi targoncát, Sutyek úrig meg sem álltam, ő meg mielőtt kettőt szólhattam volna, hozta a szerszámokat, és kezelésbe vette a kád horpadásait. Inkább kisimogatta, mint kikalapálta az ütődésnyomokat, tiszteletről árulkodó mozdulatokkal, talán negyed óra alatt. Annyi jelezte csupán a sérülések helyét, hogy ott kifényesedett a kád lemeze. Sutyek úr megtöltött egy ásványvizes üveget valami sűrű trutymóval. Azt mondta, metálpucc.

            – Ezzel jól átdörgölöd, hagyod megszáradni, aztán száraz ronggyal letörölgeted. A Salamon töke kutya valaga lesz hozzá képest, úgy fénylik, majd, mint az ezüst.

Helyes, legalább nem kell pénzt fektetnem Coca Colába. A Coca Colába.

Nem túlzott, Bird Reynolds kikurjantott Zappa-sámán homlokából, amikor befejeztem a csiszatolást. Kuss! De aztán visszavontam. Úgy tündökölt Wiesel Adolf a körtefa alatt, hogy elvakította Bird Reynoldsot. Azért állítottam a körtefa alá, hogy szem előtt legyen, és megnyugtasson a látványa.

Kimostam, és feltöltöttem. A napsugarak sisteregve fúródtak az elnyugvó vízbe, én meg legalább második órája nem gondoltam arra, hogy rossz kedvem is lehetne, mert sejtelmem sincs, mit kezdjek magammal. Úgy általában.

Visszavittem a targoncát, feladtam a levelet, vettem csirkét, uborkát, meg egy sárkányt, aztán hazarohantam, megcsodálni a kádat.

Übü álma pottyan az ölünkbe

A sárkány sárga és zöld darabokból állt, olyan anyagból, amilyenből valaha az Orkán-kabátot készítették, azaz nem nagyon nevezhettem papírsárkánynak. Nagy tekercs zsineg tartozott hozzá, feltekerve egy fogantyús műanyag tárcsára. A Plaza játéküzletének kirakatában bukkantam rá, meg sem kíséreltem az ellenállást. A sárkány bármely formájában lenyűgözött. Még a házi is. Csak hozzávetőlegesen emlékeztem a zsírpapírból, nádból készített sárkányaim méretarányaira, mintának is jó lesz, ha egyszer sárkányokat szeretnék készíteni. Arról szó sem lehetett, hogy felreptessem, továbbra is állt a levegő, még az akáclevelek is bóbiskoltak, úgyhogy feltettem a kemence tetejére, épp elfért állítva a mennyezet gerendája, és a kemence púpja között. Murci a kád alatt szunyókált.

Azért is szerettem a papírsárkányt, mert nem eresztett le, nem durrant ki, ahogyan a léggömbök. A kádra pillantottam. Itt fogok fürödni, nyári zivatarok idején összegyűjtöm vele a villámokat, télen pedig léket vágok a jegébe. Egy teli kád villámmal az energiakoncentráció rockdíler változata, no és a lék, amelyik alatt nem húz el egyetlen éhenkórász csuka sem!

– Piszmogjunk hát! – állítottam le az önállósodó felfordulást a fejemben.

Csendes fröccsözés százas listával. A Billboard hatvanötös év végi összeállítását tudtam alapul venni, a száz legjobb szám listáját, miután ebből az évből nem maradt se Melody Maker, se New Musical Express összesítőm. Semmi gond, viszek bele hazai ízeket úgyis. Már majdnem végeztem vele, úgy tizenöt ritkább darab hiányzott. Bert Kaempfert, a Suprames, és Tom Jones rovására pedig ott az Illés. Légy jó kicsit hozzám, és más mesék.

Az jutott eszembe, hogy nem jutott eszembe Liza a kád óta. Küldtem neki egy esemest. Aztán egy óra múlva még egyet, de meg se nyikkant. Hallgattam az Illés gyűjteményemet. A hosszú haj már földig ért, az alkony a küszöbig. Piszmogtam, fröccsöztem, és beintettem a tévének. Nagyon kellette magát, de beintettem neki.

Akárhogyan is alakultak a dolgok, a hiányérzet belém fészkelte magát, kideríthetetlen tartalmú hiányérzet, nem tudtam mit kezdeni vele. Adtam neki egy igazolatlan órát. Töltöttem három deci dörgicseit tisztán, megittam, vártam öt percet, hogy megérkezzen az ördög, és elvigyen magával. Az Übü királyt választottam az útra kíséretül. Lehetett rá támaszkodni.

„Amikor megnézem kézfejem bőrét ötvenegyedik évem reggelén, riadt leszek némileg, és megpróbálok gondolatokat verni az agyamba, olyasmiket, amilyeneket néhány évtizede mázsaszámra dobáltam ki, mert annyi volt belőlük, nyomasztottak, nem engedték, hogy a nagy átlagban elvegyüljek, pedig szükségem lett volna rá, védelmet biztosítottak volna, volna. Perpetum Nobile. No meg ilyenek.

Amikor fehér kísértettel álmodsz – ráadásul mindent tönkretettél, ami csak létezik az életedben és a környezetedben (a kettő nem ugyanaz) -, ha fehér kísértettel álmodsz, az megnyugvást, egészséget, szerencsét jelent. Állítólag. Marhaság. Amikor fehér kísértettel álmodtam, a testem és a lelkem épphogy működött, alig tudtam magamat megvédeni a röpke halál elől. Én nagyszabású halálra vágytam, amelyik valamelyest emlékeztetne az életemre.

A fekete kísértet fáradtságot, hazugságot közvetít, hát ilyenekkel nem hozott össze a jó sors. Ócska lényekkel annál inkább.

Ha beszél a kísértet, ez állítólag azt jelenti, hogy tanácsot kap a további tanácstalanságodhoz. Godhoz.

Halott kísértet: hosszú, boldog élet. Na, ezzel mit lehet kezdeni? Eszembe jutott számtalan alig megérintett ember, akik fontosak is lehettek volna az életemben.

Felöltözött kísértet? A fenébe is! A legrosszabb egy múlt századi göncökbe bugyolált vénasszony, aki kiröhög. Csepeg rólam az izzadság a takaró alatt, aztán arra riadok, hogy a vénasszony suhogva átlebeg a szobákon, jobb kezével markolássza magát, a ballal hadonászik a levegőben, a volt férje egy fénykép a toalett asztal tükre előtt, ami valójában tizennyolcezer hétmérföldnyire ide, a nem létező időben már rég elporladt.

Rendszeresen idejár, ha elhagy minden erőm, amikor észreveszem, és rögtön várni kezdem a Beteljesítőt.  Mozog az öregasszony körött a levegő, az arcomon érzem, hogy mozog a szoba levegője, csak ritkán látom, ritkán jön, de mindig kiröhög. Mintha nem is ő lenne, nem illik hozzá ez a hang. Elég vacakul fésüli a haját, talán ő az, akinek a legrosszabb fodrásza van a környéken, vagy életében nem találkozott még fodrásszal, önerőből ilyen tehetségtelen. Mostanában már nem álmodom ezt, mert elköltöztem.

Azt álmodod, hogy valamelyik valóságsóba csöppensz, és két leszbikus nő egyáltalán nem kívánná, hogy közéjük feküdj, pedig téged érdekelne, mi a helyzet hajnalban. Hajnalban. Jó név, nem? A szexnél egyébként is valamivel érdekesebb, amikor cafatokra téped az agyad, s néhány pillanatig ugrálsz a maradványokon. Egy angol nyelvű rádióadás. Hallod? Tudják, hogy mi a különbség Charlie Parker és Jézus között? Jesus pray, Bird play. Ha-ha.”

Übü király befeküdt az ágyamba, felolvasta Adrian Henry végakaratát, majd befordult a fal felé. Én elaludtam a széken, és mozdulni sem bírtam, pedig kezdettől fogva nyomta homlokomat a klaviatura.