Iggy Pop

Találtam egy vörös műanyag spárgát a földön, ráhurkoltam az üvegalma nyakára, és odakötöttem az övemhez. Elég masszív megoldásnak éreztem, úgy nézett ki, mintha egy különleges formájú gránátot hordanék a derekamra erősítve. A hurok megbízhatóságát már az első méterek után ellenőriztem, aztán mást sem tettem. Léptem párat, nyúltam a gránáthoz, nem történt-e fellazítás. Alaposan bevásároltam Sommal és a lemezekkel, szabad kezet kaptam induláskor, és saját elhatározásom nyomán rabságra jutottak ezek a szabad kezek.

Túl a Világzenei Színpadon hordozható kemencében tésztaféleségeket sütöttek, krumplis lángost is. Vettem egyet, hogy ez talán olyan lesz, mint amilyet majd egyszer én is sütök odahaza, ha kitanulom a módját, és lesz elég akaratom hozzá.

tovább »

Ahogyan egy aprócska település, ahol mindenki köszönőviszonyban van egymással, pár év alatt milliós nagyvárossá nő, e mintát követte a Sziget. A Hajógyári. Tudod, ott a Dunában. És vesztette el eredeti értelmét, de a nagy tévedések épp emiatt hozzátartoztak a létezéséhez. Iggy Pop is hozzátartozott, habár neki teljesen mindegy volt, ki tekinti hozzátartozójának errefelé. Az értelem elvesztését pedig az úgynevezett szokásos ügymenet tekintette hozzátartozójának. Márminálunkbabám.

tovább »

Még öt ilyen karcsú nyakú üveg hűsölt a kemencében, a harmadik után kivittük a konyhaasztal mögötti padot a ház elé, közvetlenül az ablak alá, hogy neki tudjunk támaszkodni a falnak. – Ne támaszkodj a falnak, ne támaszkodj a falnak – ismételgette egy évtizedekkel korábbi mikrofonba Vanra Cefre.

A tető jó egy méterrel nyúlt előrébb a falnál, nagyjából ugyanennyire a bordó színű, töredezett betonnal hiányosan fedett talapzat. A tornácra csak haloványan emlékeztető házelőke három, téglából rakott oszlopából egy középen, kettő pedig a ház végén állt, alig fedte őket vakolat. Nyeletlen gádornak neveztem el, nem volt kifogása ellene.

tovább »