London

Lőwy Árpád kofferét először 1971-ben nyitottam fel. Egy megtermett vulkánfiber bőrönd porladt nagyapám padlásán, tányérnyi darázsfészek tapadt felette a cserépre. A bőröndben púpozva álltak a használhatatlan jótanácsok. Mindegyiknek lejárt a szavatossági ideje.
A cserepek résein beszűrődő fénysugarak lövedékek nyomvonalait mutatták, amikor a nap egy meghatározott pillanatában a fegyvertorkolat hajdani magasára ráhibáztak. A borús idő az orvlövészeké, nem hull rájuk napfény, s nem …

tovább »

Nem mondhatom, hogy fogtam a teniszütőmet, vállamra kanyarítottam a tarisznyámat, és golfsapkámat szemembe húzva kiléptem a hajnali derengésbe.
(Holott mondanom sem kell, ezt kellene mondanom, hogy biztonsággal mozogjunk – ha már mozogni muszáj – egy otthonos környezetben, ahol vakon is bakot lőhetünk, mert a bak ott van szokott helyén, míg a puska úgyszintén. A puska a saroglyában. Puskázni ? Elpuskázni ? Ajjajj! …

tovább »

Amikor találomra keresztül-kasul kódorgunk ismerős és ismeretlen tájakon, garmadával találkozhatunk szalonnájukat tűz fölé tartó alkalmi vándorokkal. Megtévesztésig hasonlítanak az igazi nyársalókra, de csak a megtéveszthetőket tévesztik meg.
Ismeretlen nemzetiségű pizsamák egy vékony szonettben! – ahogyan azt ők elképzelik!
Mellettük hátizsák, alattuk mészkődarab, vagy farönk, nyársalóöltöny, kullancsriasztó-tökfödő, magas szárú cipő és téves nézetek az élet teljességét illetően.
Mint minden zöldfülű, a zöldfülű nyársaló is zokon …

tovább »