Troggs

Amióta csak ismertem, nem is létezett. A mennyboltomon bármikor ráakadhattam, miközben pusztán a helyét láttam. A csillag átvert, a csillag átvert. Csak fénye volt, csak előzménye. Az Elme Vidámparkja átvert, az Egyes Szám Negyedik Személy átvert, a Pingvinpor átvert, a Teremtmények Rég Istenben Ültek, Mint a Kő, átvert. A Rockdíler átvert, és mindebből egy szó sem igaz, mert mindegyik szót átvertem még jókor és alaposan. Az állításokat, tagadásokat, kérdéseket, kijelentéseket, óhajokat egymás ellenében vertem át, még jókor és alaposan.

Egyedül álltam a Leendő Halottak Klubjában, szitált a levegőben a por, a lenyugvó nyári nap fényében meg lehetett különböztetni, el lehetett különíteni egymástól a szemcséit.

Még tizenöt másodpercig bámulhatod ezt a feliratot. Aztán megint jön a reklám.

tovább »

Még öt ilyen karcsú nyakú üveg hűsölt a kemencében, a harmadik után kivittük a konyhaasztal mögötti padot a ház elé, közvetlenül az ablak alá, hogy neki tudjunk támaszkodni a falnak. – Ne támaszkodj a falnak, ne támaszkodj a falnak – ismételgette egy évtizedekkel korábbi mikrofonba Vanra Cefre.

A tető jó egy méterrel nyúlt előrébb a falnál, nagyjából ugyanennyire a bordó színű, töredezett betonnal hiányosan fedett talapzat. A tornácra csak haloványan emlékeztető házelőke három, téglából rakott oszlopából egy középen, kettő pedig a ház végén állt, alig fedte őket vakolat. Nyeletlen gádornak neveztem el, nem volt kifogása ellene.

tovább »