Faludi Ádám

Oh.
(Neil Young)

Egy jól bevált szalonnadarabbal végigpróbáltam már egynéhány megfelelőnek mutatkozó helyet. Ahol Pusztát gyanítottam, megraktam tábortüzemet, nyársra tűztem a szalonnát és a fej vöröshagymát, aztán szabályosan a zsarátnok fölé tartottam az egészet, és vártam a termékenység hónapjait.
A zsarátnok aggastyánná roskadt, a vöröshagyma hamuvá égett, a szalonna meg élvezte az életet. Még talán jót is tett neki a pokoljárás. Cseppnyi zsírt ki nem csurrantott volna magából, a végén jobb színben virított, mint amikor kivettem a szatyorból.
Szedtem a cókmókomat, szétrugdostam a tűz maradványait a négy világtáj irányába és rohantam tovább, mert általában kevés időt szánhattam szalonnaproblémáimra.
Előfordult olyan eset is, hogy huszonkét gyanús zugban csaptak magasba tüzem lángjai egyetlen délután, de a szalonna sercenésére hiába vártam.
Letöröltem krómacél nyársamat, csomagoltam, szétrugdostam a parazsat, és mentem a pokolba.
Kereshettem tovább a Pusztát, a természet ősi rendjét, ahol a szalonna majd végre beadja a derekát.
Sokszor már arra gondoltam, hogy amit a nyársamra húzok, nem is szalonna, hanem valami egész más. Hogy akármi. Elképesztő dolgok jártak a fejemben. Még most is a rosszullét kerülget, amikor eszembe jutnak.
Szerencsére akadt bennem annyi bátorság, hogy kitartsak szalonnám mellett. Soha nem keltem útra nélküle, így aztán bármikor kedvem kerekedett egy kis sült szalonnára, nem kellett a szomszédba rohannom. Egyébként sem tudtam, hogy kik a szomszédaim.