Faludi Ádám

Művégtaggal találkozván ne tegyünk olyatén megjegyzéseket, mint például: „Engem nem olyan fából faragtak.”
Ez rossz modorra enged következtetni.
Akárcsak az, ha villamosszékben ülvén azt mondjuk a papnak, hogy fogja közben a kezünket, mert félünk.
Tanuljunk meg viselkedni! Ennyi eltöltött év után!
Elrepült felettem egy mezőgazdasági repülőgép, és jól borított műtrágyával. Lehet, hogy mégsem az a leghelyesebb, ha toronyiránt haladok a célom felé. Ha arra haladok egyáltalán.
A mezőgazdasági repülőgép megfordult, és jött visszafelé.
Hízott fácánkakasnak látszott, de hiába gyökerezett földbe a lábam, nagyapám duplacsövűjét nem hoztam magammal. (Pedig rámhagyományozta, miután annyira megromlott a látása, hogy lőtt egy hőlégballont valami nyári lúd, vagy fene tudja, mi helyett.)
A repülőgép megint jól beborított műtrágyával.
Rögtön tudtam, hogy mit kell tennem. Aztán szinte ugyanabban a pillanatban el is felejtettem. Ez az egyik irigylésre méltó tulajdonságom. Nem hagyok gondolkodási időt magamnak. Így nem csinálhatok olyasmit, amit később meg kellene bánnom.
Belebámultam a csillagokba, amelyek a szemem előtt keringtek az előbbi drasztikus beavatkozás nyomán, és kiolvastam belőlük a sorsomat.
„Aki tavasszal menetkész, mire jön az ősz, becsavarodik.”
Ezt olvastam. Megártott a műtrágya.
Alighogy csalódtam magamban, a távolban feltűnt egy templomtorony. Ismeretlen összetételű bűz igyekezett levenni a lábamról, de ezért nem okolhattam a völgyben nyiladozó estikéket.
Átküzdöttem magamat az erdősávon, megálltam a szélén, hogy a település kevéske házát leltárba vehessem.
Miért nem kapnak a harkályok agyrázkódást?
Nekitámaszkodtam az egyik akácölelte hengeres építménynek, hogy pihenjek is közben. Szórakozottan betűzgettem vállam felett az összetákolt meszelőnyomokat:

DÖGKÚT – SZÉLSŐBÁRÁND

VÖRÖS HAJNAU

TERMELŐSZÖVETKEZET

Nem szenvedhetett humorhiányban, aki a hajnalból hajnau-t kreált. Rögtön a szívembe zártam.
Tehát itt vagyok a Valahol közelében. Vidámparkban szomorúfűz, fülig ér az ága, amíg tanácstalankodik kilép a téeszből, és beáll álomnak. Történt már ilyen, a gyors siker amúgy sem kenyerem. Az estikék erőszakos illatukkal vonzottak maguk felé, elindultam.
Sötétedett. A faluban az idegennek kijáró faji megkülönböztetéssel fogadtak. Éreztem, hogy bármelyik pillanatban elérkezhet az ideje annak, hogy az ügyeletes ítéletvégrehajtó odajöjjön hozzám és megkérdezze:
-Ugyan, mondja már az idegen Úr, önmaga szerint ki találta fel az inggombot?
Ha netalán más kérdéssel hozakodna elő, akkor is ugyanazt válaszolnám:
-Truman.
Helyes válasz öt pofon, helytelen válasz öt pofon, döntetlen esetén kétszer tizenöt perc hosszabbítás, ha ez sem segít, jön a közismert folytatás. Egyesek tizenegyeseket rúgnak belém önkéntes alapon.
Egy korsó sört emelek le a pultról óvatosan és a legjobbkor.
Startkészültségben már a bogár, a klasszikus számbamenő. A zuhanórepülést gyakorló Bombus terrestris (más néven földi poszméh) valósággal belerobban az italomba.
Nem tartottam tiszteletben a légifolyosóját.
Röhögni kezdenek a Trumanok. Cafatokban lóg rajtuk a káröröm, szemükből patakzik az inggomb.
Helyes. Már csak azt kell kiderítenem, melyiknek nincs építőtáborban a középiskolás leánygyermeke.
Ma este ott fogok aludni.