Faludi Ádám

A turkáló nyitva maradt, aztán ez a lornyon kiment a fényképezőgéppel a naplementébe, és így tért vissza az imént. A tekintete szintén vele tartott, s a tekintete nem más, mint hajdani jeles ténykedéseimnek alanya, a Pengő. Miután gyerekkorom ilyen, a családi kasszát már csak súlyával terhelő fémkoronggal igazán jól felszereltnek volt mondható, számtalan módját találtam eme korongok hasznosításának. Egyike ezeknek a Vasúti Sínen Vonattal Vasalt Pengő nevű játék. Azért szerettem, mert amikor a vonat csodás mozdonyával az élén elfüstölgött Bodakajtor-Felsőszentiván állomás irányába, mindig én nyertem. Egy elnyújtott mosolyú, a verdéből frissen érkezett Pengőt. Ez volt a valutám. Aki ilyet soha nem cselekedett, sejtelme sem lehet a pénzelverés nemesen egyszerű gyakorlatáról.

A lornyon Székesfehérvártól, és 1969-től követett eddig. Reményik Laci bácsi nevezetű főbérlőm ajándékozta nekem a Bem József utca 1/a-ban. Nyilván tudta, hogy velem áll szemben, bár ijesztően vastag lencséjű szemüveget viselt. Róla az Elgázolt dzseki című történetben találhatók pillanatfelvételek főbérlő címszó alatt. Ha a rigók még engedik, akkor ma, ha nem, akkor hamarjában az Angyalbérlő patakot keres kötetben olvasható az írás. Irány a turkáló, adjátok rám a bálaruhámat!