Elmegyek vonattal egy állomásról egy másik
állomásra. Benne van a Fekete Dobozban,
a Fekete Dobozomban: ez minden.
Minden-jegyemen kerek fekete lyuk,
táguló fekete lyuk, kihajolni rajta mélyen,
ha már tudok, legyen csak egészen.
Nem létezik semmiféle Felragyogó Ősfény.
Plútó az üvegre lehel, hogy elhomályosodj.
Ez Plúto. A Nagy Év,
amire ráduplázna sugárzó pora,
ha ólmából kihozva széthintenéd.
Stroncium Pilátus, mindegy jegyeken fekete lyuk.
Combod lassan a csontodra fogy.
Meghalunk ebben a bevásárló-paradicsomban,
most már arra gondolok, lehet, hogy én is,
bár ez bizonytalan. Nem hiszek a hit kapukban,
nem vagyok semmiféle lélek tengerésze.
Ebben a paradicsomban egyszer mégiscsak vége,
nem igazán nagy felfedezés, de milyen
következményekkel jár ez kettőnkre nézve?
A kultúrház asztalán összefonódó két kéz,
az asztal átlója, az űr átlója.
Vékony selyemsálak a tóparti enyhe szélben.
Olyan vékonyan vonatozunk a selyemsálban,
tőlünk állomásnyi távra selyemsál-ketten,
a Nincs egyenletben két ismeretlen.
Olyan vékonyan.
Némelyek megrövidítenék az
újjászületésig tartó időt,
én csak szemmel tartom a Napot.
Plútó az üvegre lehel, táguló fekete lyuk,
kihajolni rajta mélyen,
ha már tudok, legyen csak egészen.
Combod lassan csontodra fogy,
jönnek mindenféle ismeretlen homályosok.
Dohányozzon, mondta az orvos, mert különben
majd más dohányzik maga helyett – olvasom régen,
és jól szórakozom.
Mother-nyelvem magyar,
jó film a Fehér Agyar,
hazám egy épület,
élek itt, mint szar a gazban,
írod nekem Caracasban.
Mostanában inkább kerülöm a városokat,
talán csak átmenetileg
nincs bennük semmi szórakoztató.
A fejlődés kiszállt, haladás van,
szunnyadó szellem, elillant remény,
uram temetőm,
bezárva a Két Toronyba.
Ne rémülj meg, ha elfogysz, sírba viszlek.
Nincs isten, akit feltámasszak,
megyek a vonattal egyikről a másikra,
keresem a büfékocsit, de nincsen.
Vacak út lesz, vacak isten.
közérzet-vásárlók zötykölődő dobozokban.
