Faludi Ádám

Lennon egy miniatűr tengeralattjáróval emelkedett ki a mosogató lemeztengeréből: – Ugye itt vannak azok a híres Carol zátonyok? – A nyugati parton vannak John, a nyugati parton, ahol a híres trópusi monguz esők járják!

– Mi bajod? – kapta fel fejét Luxi.

– Gyerünk az éjjel-nappaliba, vegyünk piát, ez nem hatvanöt, amikor estétől reggelig besötétítettek nekünk! Száz helyen akarják elszedni a pénzedet, mi a ménkűt kornyadozunk itt?

– Épp aludni készültem.

– Nem csodálom, gyerünk!

– Gyalog?

– Itt egy rakás kocsi a ház előtt.

– Józan sofőr meg elvétve sincs.

– Majd én vezetek.

– Felrobban tőled a szonda, és elveszik a jogsidat.

– Nincs nálam semmi papír, nincs mit elvenni.

Megkerestem a kisebbik Neményit, a terasz lépcsőjén ült azzal a feketébe öltözött lánnyal, akit nem kergetnél ki az ágyadból, és Zitának nevezte magát. „Óh kisleány, te nem vagy kisleány” – játszotta a kisebbik Neményi, a lány meg inkább tanulmányozta, mint valami különös bogarat, hogy mit is akarhat tőle ez az elavult vénség a körülményes tapogatózásával.

– Kellene a slusszkulcs – lökdöstem meg a bogár hátát. „Óh kisleány, te nem vagy kisleány” – csörrent kezemben a lóerők nyitja.

Mindent megtaláltam elsőre a böhöm Pajero-ban, csak a gyújtáskulcs nyiladékával akadtak gondjaim. Reppeltem gyorsan valamit a micubisi-micubisi szakadj meg témájára, aztán sikeresen beadtam neki a kulcsot. Legalábbis ezt ismételgettem, hogy beadtam neki a kulcsot, mert nagyon tetszett, hogy még ilyen szinten működik az agyam.

Húsz métert mehettünk, amikor kilépett egy rendőr a fák takarásából zseblámpával.

– Milyen szép, szabályos köröket rajzolgat – szóltam oda Luxinak, akit a pánik beletömörített az ülésbe. Megálltam, és letekertem az ablakot.

– Jó estét kívánok, gépjármű ellenőrzés, kérem a papírokat! – vizslatott be a kocsi belsejébe a rendőr.

– Jó estét uram, csak ide a közeli éjjel-nappaliba mennénk sörért, mert elfogyott, aztán az irataim a zakómban vannak. A kocsi meg nem az enyém, a forgalmija a tulajdonosnál van, ide három háznyira, nem lehetne most eltekinteni a formaságoktól?

Több csemegét nem szolgáltam fel, a rendőr ettől is hátrahőkölt. Úgy érhette ennyi is, mint Cserhalmi (tudod, a színész) szövege az őt igazoltató közeget. – Itt a személyim, benne van a címem, ha végzett, majd dobja be a levélszekrényembe, én már olvastam, tudom, mi van benne. Legalábbis a legenda szerint, amely ez esetben minden bizonnyal a valóság is.

Szálljon ki

– Szálljon ki!

Kikászálódtam, közeledett a másik rendőr is, akkor láttam meg a kanyarulatban lehúzódva álló kocsijukat. Nem kellett azonban a folytatáson törnöm a fejemet, a másik rendőrben ugyanis felismertem a buszpályaudvari posztot, aki jó tanácsokkal látott el Wartburg és ezerkettes Zsiguli ügyekben. Túl nagy baj itt már nem lehet. Nem is lett.

Azért posztolt itt ezen az éjjelen az én Vilmoskörte kedvelő rendőröm, hogy kihúzzon a slamasztikából. Meg azért, mert átvezényelték ide, ahol csendháborítás, randalírozás, hippik garázdálkodása zajlott, ahogyan a szomszédok ismétlődő telefonjai jelezték. Ezek még emlékeztek a hippi kifejezésre! Szerintem ez számukra a mai napig az Emberi Lealjasulás Non Plus Ultráját jelentette. Hogy hippi. Aztán aktatáskával jártak az utcán nap mint nap. Márminálunkbabám.

Miattunk parkoltak hallótávolon belül, mármint a rendőrök, így épp az én zenekedvelőm is, aki az estig szolgálatban lévőt váltotta. Pont azt, aki elvette hangunk erejét pár órával korábban.

– A buszvégen gyakorlatilag sosincs éjszakai esemény, aztán átküldtek ide, mi a gond?

– Sört kellene hoznunk, de túl sokat ittunk ahhoz, hogy gyalog kibírjuk oda-vissza.

Luxi felszisszent a kocsiban, olyan hangot hallottam, mint amikor kihúzod a szelepet a bicikligumiból.

Az ismerős rendőr félrehúzta a másikat, sutyorogtak egy ideig, aztán megszületett a döntés.

– Így nem lehet vezetni, mert baj is lehet belőle. A Sanyi elvisz benneteket a Tesco-ba, az a legolcsóbb, és egy köpésre van ide. Én addig tartom a frontot, de igyekezzetek, elrendelhetnek bennünket, nem húzhatom az időt akármeddig.

Igyekeztünk, még segített is pakolni a Sanyi rendőr, aki megkért, hogy legalább reggel hatig fogjuk vissza magunkat, akkor ők is mehetnek, nap közben nincs, aki itt parkolna miattunk, de ha a szomszédok nagyon kötik az ebet a karóhoz, jönniük kell. Ne nagyon akarjuk, mert elég morózusak a kollégák a plusz munka miatt. A reményt és az ifjúságot fogjuk sugározni, csökkentett decibelekkel, ígértem meg.

Sört nem fogadtak el, pedig keményen tukmáltuk rájuk, berakodtunk a konyhába, egymásra a ládákat a mosogató mellé, menten bontottunk is egy-egy üveggel a sikerünkre, aztán vittem vissza a slusszkulcsot. A kisebbik Neményi már nem szerenádozott a terasz lépcsőjén, a lány azonban élt és cigarettázott.

– Simogasd meg az arcomat – nézett rám.

Mintha forgószél hagyta volna helyben a tekintetét pár pillanattal korábban.

– Akármidet is szívesen.

Letérdeltem, megsimogattam az arcát, a mellét, a combját. Szép, telt melle volt, besurrantam a pólója alá előbb csak a jobb kezemmel, aztán letettem a sört, és a ballal is. Ott köröztem, súlyoztam, birizgáltam, cigarettázott tovább.

– Frigid vagyok – közölte.

– Én meg meleg – húztam ki a kezem -, szerencséd van.

Otthagytam neki a sört, aztán visszaszlalomoztam Luxihoz. Mindenféle akadályokat kellett átlépegetnem a homályban, bent még csak épphogy derengett.

– Úgy hevernek mindenfelé, akár a tekebábuk telitalálat után – dobtam az asztalra a slusszkulcsot. – Hol lehet Sedóz és Pimpa?

– Jó két órája elmentek levegőzni.

– Nem bírták a szagunkat?

– A járdaszélen ülve szeretnének meginni egy hosszúnyakút az antikvárium előtt. Ott hallották először hatvanötben a getnót éjjel egy táskarádióból.

– Szerencse, hogy elmúlt már az akkori tél.

– Mit szólnál Roy Harperhez, vagy Van Morrisonhoz?

– Jöhetnek, csak szép csendesen. Melyik Harper?

– A Stormcock.

– Előbb azt.

Felraktuk a lábunkat az asztalra, iszogattunk, beszélgettünk, mindkettőnk szeméből kiment az álom, mint ahogyan mindenből kiment minden álom. Tán fél óra múlva benyitott a feketébe öltözött Lollofrigida. Nekidőlt az ajtófélfának és rám mutatott:

– Nem kellettem neked!

Azzal fordult is kifelé, és visszacsukta az ajtót.

Elmeséltem Luxinak a lépcsős jelenetet, menj már, aztán terítsd le, unszolt, de jobban kívántam a sört, meg Harpert.

– Ekkora barmot! Sosem tudok csalódni benned – ingatta a fejét.

– Menj utána, ott van, a tiéd, neked adom hozzá még a Balaton déli partját is, csak menj, és vesd rá magad! Zita a neve, a déli partnak meg déli part.

– Nem én kellek neki, Zorba egyébként is azt mondta, ha egy nőnek megfogod a mellét, akkor már a gyakorlatilag a tiéd, te fogdoztad, vállald a következményeit.

– Lusta vagy Luxi, lusta.

A lakásban a csendet a hortyogásokon, nyögéseken kívül néha a vécé zaja, és tétova botorkálások törték meg, tíz körül járt, közeledett a második műszak.

– Én alszom egy kört – dőlt le Luxi a hálózsákjára.

– Én meg visszamegyek kétezerkettőbe.

– Hová?

– Haza.

– Nehogy már itt hagyj, ez még legalább holnap délig eltart, vagy inkább holnaputánig! Majdnem mindenki ittmaradt, mindjárt megrohamozzák a söröket, meg a bifszteket, meg egymás agyát, beleértve az én leharcolt agyamat is.

– Ne aggodalmaskodj, engedd szabadon magadat. Jönnek a mély filozófiai és tudományos disputák, amelyek előrébb viszik a semmit. A cuccot ne féltsd, lehetetlen elpusztítani, ha kell, majd segítek a visszafuvarban.

Még talán soha nem akartam ennyire hazamenni, mint most.

– Szép kis örökifjúság.

– Ég a gyertya, ég. Aki lángot látni akar, hozzon benzint még.

Luxi elfordította belülről a kulcsot, benéztem a szobákba, a két Robébi a padlón aludt, homokpadra vetett bálnák, indultam kifelé, az előszobában Zita kuporgott az egyik fonott karosszéken.

– Nem vagyok frigid.

– Ez a másik szerencséd.

– Hová mész?

– Haza.

– Vigyél magaddal.

– Nagyon messze lakom, nem bírnád ki az utat.

– Eddig is mindent kibírtam.

– Kockázatos lenne, majd máskor.

– Szeretek kockáztatni.

– Majd máskor.

– Nincsen máskor, csak most van.

– Ég veled! – tisztelegtem neki bal kézzel, tenyeremet kifelé fordítva, aztán otthagytam.

Szép kis örökifjúság. Mi a fene lelt, nem tudom. Talán még soha nem utasítottam vissza senkit, ilyen jó kis ördögöt pedig semmiképpen. Ó, azok a Carol zátonyok!

Nem nagyon ment a gyaloglás, épp jött  egy taxi, intettem neki. Úgy húztam el hatvanötből, hogy alig bírtam lefékezni a kapumnál. Felkaptam Murcit, és körbetáncoltam vele a körtefát. Ég a gyertya ég, aki lángot látni akar, hozzon benzint még!