Faludi Ádám

Költők futólag. Az arány útján a tévkereszteződésen át a bulvár bitumenjén. Ennyi költő! Dumát lehet rekeszteni, vagy Szittya Attila Bendegúz korában sem volt ez másképp? Ördög tudja. Majd megkérdezem tőle, hiszen vele cimborálok. Mármint az ördöggel. Futnak a költők. Elképzelem, hogy Ady Endre Kosztolányi elé vág és a Péterfián kötésig a sárban elsőként tépi cafatokra a célszalagot. Hát nem is tudom. Miért is futottak ezek az emberek itt a napokban úgynevezett maratont? Ha volt cél, hol is volt az és miért? A hiba talán bennem van és a tévedés a nyomomban. Félreértés ne essék, középiskolásként jegyzett rövidtávfutó voltam, de aztán felugrottam az irodalom vonatára és a futásnak vége lett. Nincs a kettő között szemernyi azonosság, semmi kapcsolat. A költő legfeljebb a busz vagy a vonat vagy önmaga után fut. Vagy csak úgy és bármi után vagy bármi elöl, mert a többnyire költő többnyire figyelmetlen.

Vagy csak tévedek. Az is lehet, hogy a költészet is futásnak eredt, és nem vettem észre? Lehet. Ez egy ilyen idő, minden lehet és az ellenkezője ugyanúgy. De mindegy hány pénztárgép van ebben a szupermarkecben, a lényeg az, hogy nem én vagyok a vevő. A célszalag-avató után bizonyára a célkeresztre-feszítés jöhetne, de végül is nem történt más, csupán a kor szelleme kisüvített a dzsinnes palackból és gyúrt néhány kelendő figurát hozott anyagból. Aztán zuhany.