Ma született boszorkány
2010. January 14. faludi
Hanyatt feküdtem, a macska a mellemen állt, és nyávogott. Kinyílott bennem egy Ifjúsági Magazin a Szervezett csavargók oldalon ezerkilencszázhatvanhétben. „Fehér biciklit nekünk!” „Éljen a provotariátus!”
Van Duyn egy amszterdami szobában fekszik, egy amszterdami ágyon. Amszterdami kezével egy amszterdami macskát simogat, az amszterdami macska egy nyitott amszterdami könyvön áll, és belenéz a fekvő Van Duyn amszterdami szemébe. Az amszterdami szemek előtt egy fekete keretes amszterdami szemüveg, az arcon sűrű, fekete amszterdami szakáll. Az amszterdami gyapjútakaróból félig kilátszik Van Duyn meztelen amszterdami mellkasa. Az amszterdami kép azt az amszterdami pillanatot ábrázolja, amikor Van Duyn megfogalmazza a nem dolgozás jogának filozófiai tételét. Az amszterdami macska fekete, de az amszterdami macska-lábvégek fehérek, mintha apró macska zoknikat viselne az amszterdami macska.
Murci előnyávogta az amszterdami provókat, akik fehér ruhában vonulnak az amszterdami utcán, némelyikük üres, feliratmentes, fehér amszterdami transzparenst emel az amszterdami magasba. 
Komoly ember viccet csak poén nélkül fogyaszthat, dörgi a kor stílusában alatta a szerzemény, egy meggyőződésből bunkó firkász tolla nyomán a magyar Ifjúsági Magazinban. Dörög gammlerekről, hippikről, és arról, hogy mi a dörgés.
Narancs Szabad Állam, amelyiknek nincs területe, kéri felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Éljen a provotariátus! A viccnek vége, a dörgők, a Csermanek Rend minden egyes Káder Mestere poén nélkül tekereg az önélvezet komposztjában, a diadalmas igénytelenséget nincs ami háborgassa, a szellem boltja lehúzta a rolót. Ó, azok a hatvanas évek! Meg a hetvenesek! Meg a nyolcvanasok! Helló kétezerkettő, viszlát Amszterdam!
Murcinak az Übü királyt ajánlottam a hatvanhetes IM helyett, de csak demonstrált tovább:
– Ébredj Van Duyn, a provotariátus éhes! Ééééééééheeeees!
Gyorsan eljátszottam neki a III. IV. V. Richardot, meg fejben az összes pénzemet, részint Monte Carloban, részint Las Vegasban, aztán megetettem.
Haja egy óra hosszú, mutatója perceket mér
A Nap a kádban fürdött, a Pancsoló Kislány ráncos vén matrónaként támaszkodott a fénylő peremhez, kezében csatos Bambis üveggel. – Ráncos, vén matróna! – rikácsolta Bird Reynolds. – Én a Pancsoló Kislány vagyok! – sipította a kislány-szerepbe beleszorult féreg.
– Ráncos, vén matróna! Ráncos, vén matróna! – gonoszkodott a kakadu tovább, mire a ráncos vén matróna hozzávágta a Bambis üveget. Zappa-sámán egy pillanatra kikukkantott a kéregredők mögül: – Az amerikaiak túlnyomó többsége nem tudja, hogy a kenyér lisztből készül.
Beefheart milyen régen csendes, mi lehet vele? Bekopogtam hozzá.
–Trout Mask Replica. Ezt fogom játszani, ha felteszed.
– Fagyit a varjúnak – egyeztem bele az ajánlatba.
A kád vize már langyosodni kezdett, elindítottam a Kapitány Pisztrángmaszkját, és nem tudtam, hogyan tovább. Hánykolódtam az Élet Tengerén. Véletlenül majdnem bekapcsoltam a rádiót is, de időben észbe kaptam. Emigráljunk, ne ugráljunk.– „Haja egy óra hosszú, mutatója perceket mér” – hallottam Vanra Cefre hangját a hátam mögött, megperdültem, de csak a Fehér Bálna hagyta abba a zötykölődést. Vanra Cefrének se híre, se hamva, Somnak nyoma sincs.
– Csütörtökön lesz százhárom éve, hogy feltaláltak téged Miszter Hűtőszekrény Elvtárs – pillantottam fel a naptárból némi számolgatást követően. – Albert Marshall talált fel Amerikában, mit kérsz a születésnapodra? – érdeklődtem. Nem válaszolt, kinyitottam az ajtaját, elvettem tőle a csirkét, hogy feldaraboljam.
Szép kis élet, jó kis élet mindkettőnkre nincs szükséged
Nem sokáig tipródtam a filozófia iszapjában. Elkezdtem sörözni, miután rá kellett jönnöm, hogy ez még nem az a nap, amikor úgy lehetek egyedül, hogy nem maradok magamra.
Egyáltalán nem igaz, hogy rágógumit rágva nem siratod meg a hagymát. Ez egy tévhit, vagy a közreműködőkben van a hiba. Két teniszlabda méretű hagymát aprítottam, paprikákat, paradicsomot, sűrű alapot szoktam készíteni a pörkölthöz. Mi a különbség a paprikás és a pörkölt között? Nokedlikból pedig aprókat és ugrálósakat szoktam készíteni, nagy ritkán hibáztam csak el, de most nem az elhibázások napja kelt fel. Az uborkasaláta is meglett tizenegyre, hogy megint ne tudjam, innen hogyan tovább. Hol a pokolban van a célkereszt, ha éppen nem a pokolban van?
Különös nap, átszakíthatnám a célszalagját, de állandó távolságban halad előttem, mintha a testemhez lenne erősítve egy rúddal, meg egyébként is miféle cél egy salakpálya a stadionban?
A Fekete Juju és a Zöld Manalishi találkozott egy öreg népmesében. Csendesen hajladozott, hangadozott a közelükben egy Hammond orgona, leültek a tövébe, a mézeskalács ház nem érdekelte őket, de az öreg vándort szerették volna látni. Hamubasült pogácsát, krumplis lángost, pizzai ferde tornyot neki! Sosem lehet tudni, mikor változik valami lángoló kerékké, brókerré, tőzsdeügynökké, ügyvéddé, fanyűvővé, aztán keresztbetesz a további ügymenetnek. Inkább járjunk a kedvébe, kenőpogácsát, kenőlángost, kenőpizzait neki!
Gyönyörű esőerdő volt valamikor azon a tájon, ahol a Fekete Juju és a Zöld Manalishi a Hammond orgona hangjának támasztotta a hátát. – Az ótvarba! – tört ki a Fekete Jujuból estefelé. – Jobb lett volna elpatkolni akkor, amikor még jobb lett volna elpatkolni! Egy ilyen hinaras, kátyús, letarolt világban ki a nyavalyának van kedve felébredni holnap reggel? A Zöld Manalishi helyeslően bólintott és alaposan bezöldült az egyetértéstől. Az irigység sárga, az egyetértés zöld. – Igen, igen jobb lett volna jobban járni!
Akkor a földből kinőtt az öreg vándor, seggfejek, seggfejek, rikácsolta jócskán megalapozott hisztériával, széttárta zubbonyát, hogy robbanómellénye jól látható legyen, majd allaguth! allaguth! gottfrigid! gottfrigid! felkiáltással megnyomta a detonátor gombját.
Olyan halkan beszéltem magamban, hogy néha meg kellett kérdeznem, hogy mit is mondtam. Nem szakítottam át semmit, csak lehajtott fejjel róttam a köröket, cipőm fehér orrát figyelve. Enni pedig aztán végképp nem kívántam, úgyhogy oda telepedtem az Itt szíveskedjék várakozni mellé, néztem a kád csillogását, amíg be nem alkonyult. Mielőtt áttértem volna a fröccsre, gondoltam elválasztom a könnyűt a nehéztől, eszem a főztömből. A provotariátus elvesztette értelmét és éhes. Arra lettem figyelmes, hogy két személyre terítek, a metszett levélmintás borosüveget megtöltve odarakom a két teríték közé a félpályára, mellé két poharat, aztán indulnék a mobilért. Állj! Állj! Tessék csak megtorpanni!
Levettem a fürdőgatyát, beleültem a kádba, hátradőltem, karomat ráfektettem az íves peremre, és hallgatni kezdtem az alkonyt. Hát ilyen az, amikor a sajátod lesz egy emberöltőket végigszolgált fürdőkád. „Olykor, mintha árnyékot kellene a zsebedbe betenni. Olykor ezt meg is teszed.”
A kádat a kapunak háttal állítottam, hogy a körtefa mellett messzire nézzek, arra lássak, ahol nincsenek már épületek.
– Nyitva! – kiáltottam felfelé a csillagos katedrális kupolájába. Hallottam, hogy mozdul a kilincs, nyílik, csukódik a kapu. Sutyek úr lehet, vagy mégis csak Som, nem mozdultam. Akkor sem mozdultam, amikor a kád mellett megállt Liza. Megbénultam. Összekulcsolta maga előtt a kezét, ahogyan szabadrúgásnál a focisták. Semmi egyébben nem emlékeztetett focistára, annál inkább olyan jelenésre, amilyen nem létezik
– Jó estét Herceg! Mondhatom, igazán különös módját választotta a vendégfogadásnak!
Kinyögtem néhány izét, ő meg nevetett, és nézte, ahogyan fügefalevelet utánozok a kezemmel.
– Nem válaszoltál tegnap, gondoltam, máshogyan alakultak a dolgok.
– Ha válaszolok, akkor most lemaradtam volna erről a fogadtatásról.
– Kihoznád a fürdőnadrágomat? Azt hiszem, a konyha közepén találod.
Egy törölközővel jött vissza, fürdőnadrág nélkül.
– Nem találtam a konyha közepét – kuncogott, és tartotta felém a törölközőt. Elvettem tőle, de nem mozdult. Nézett, mosolygott, és nem mozdult. Vártam pár pillanatig, aztán felálltam, kiléptem a kádból, és elkezdtem törölközni. Biztos látott már ilyet.
– Szép barna vagy – mondta a konyhában, amikor a fürdőnadrágot rángattam magamra. A combom vizes maradt, a fürdőnadrág, meg hol itt, hol ott akadt el. A villany pedig égett.
– Biztosan te is – próbáltam tőkét kovácsolni a helyzetemből. (Megnézheted a bal mellemet, ha megmutatod a bal melledet.)
– Be vagyok zárva a Héttoronyba, csak hétvégeken érhet nap, akkor is inkább a hátamat kapálás közben. Úgy látom mégis csak vártál valakit – mutatott a terítékre.
– A skizofrének így szokták.
Hasonló ruhát viselt, mint legutóbb, csak a színe volt más. Hajnalpír lepke. Odaléptem hozzá, magamhoz húztam, és azt mondtam neki: – Hajnalpír lepke. Nem mozdult.
– Megmelegítem a vacsorát.
– Megfürödhetnék addig?
Ez elég jól hangzott.
– Persze, de úgy áll a dolog, hogy én sem tudom, hol a konyha közepe.
Nevetett.
– Fantasztikus ez a kád, honnan került ide? Múltkor nem láttam.
– Hulladékgyűjtő, komoly kapcsolati tőkém van. Ha még nappal látnád! Csillog, és csillog és csak csillog megállás nélkül!.
– Majd megnézem – felelte, és ment is kifelé.
Begyújtottam a pörkölt alatt a gázt, aztán húztam is utána, hátha megtalálom a megfelelő helyet a megfelelő időben. Már a kádban ült, a térdét átkulcsolva. Egy meztelen nő gondos takarásban. A fenébe, megint késtem egy kicsit.
– A nokedlit nem melegíteném, csak akkor, ha kéred. Forralok vizet, hamar megvan.
– Felesleges, a szaft majd átmelegíti.
Visszamentem újabb ürügyet keresni. Ittam egy pohár bort gyorsan, hátha kombinatívabb leszek. Az lettem. Töltöttem Lizának is, hogy kiviszem, tálcára tettem, és indultam. Épp akkor lépte át a küszöböt, és megállt. Ruháját a kezében tartotta, testéről csöpögött a víz. Nem tudtam úgy tenni, mintha a legtermészetesebb dolgok egyikével állnék szemben. Le föl járt a szemem. Ilyen takaros testet!
– Csak lehűtöttem magamat, odaadnád a törölközőt?
Szóhoz sem jutottam. Leraktam a tálcát, leakasztottam a törölközőt a szögről, és a kezébe nyomtam.
– Ha vársz egy pillanatot, hozok másikat. Szárazat.
– Jó ez – és már neki is látott, hogy felitassa a vizet, jóval alaposabban, mint ahogyan én tettem. A szőrzetét többször is kezelésbe vette, és csak harmadszorra ítélte úgy, hogy kellőképpen megszáradt. Fekete szőre volt. Telt alma melle, rózsaszín gombocskákkal. Olyan melle, amilyen csak fiatalon lehet egy nőnek. Ruháját a szék karfájára tette, és leült.
– Eszünk?
– Eszünk, de ahogy így elnézlek, semmi máson nem jár az eszem, minthogy hozzád érjek, meg beléd bújjak.
– Előbb együnk, maradnék így, meleg van.
Ettünk, de mit sem tudtam róla. Az evésidőt a film vágója érdektelennek ítélte és kinyeste, csak az ámulatot hagyta meg.
Azt hittem, nem lephet engem már meg a világon semmi. Tévedtem.
A Division Bell akadt kezébe a Pink Floydtól, elindítottam, és jó ideig csak álltunk a szobában összefonódva. Aztán szerelmeskedtünk, beszélgettünk, szerelmeskedtünk és beszélgettünk. Fél három felé azt mondta, hogy aludnia kellene, mert hétkor szeretne kelni. Oldalára fordult, és elaludt. Én képtelen voltam, még vagy háromnegyed óra hosszat. Hatkor ébredtem, ugyanúgy feküdtünk, ahogyan elalváskor. Közelebb húztam a csípőjét, kicsit megemeltem a combját, és beleóvatoskodtam. Mélyeket lélegzett, simogattam a hátát, és mozogni kezdtem benne. Nemsokára viszonozta, hozzám feszítette a fenekét, én meg belekapaszkodtam a mellébe és nem akartam, hogy vége legyen. A fenét, dehogy nem akartam, csak utána újra ezt szerettem volna nem akarni.
Alig beszéltünk reggeli közben, csak néztük egymást. A francba! Mindjárt örökre megváltozom! Teljesen be voltam zsongva. (Már megint.) Elkísértem a főiskoláig, végighülyültük az utat. Aztán elmentem Luxihoz.
Tűzijáték, amelyik azt az érzetet kelti, hogy lecsorog a tűz a híd sziluettjéről, látod? De nem fények csorognak a folyóba, hanem hangok. Hangfürtök válnak le a híd drótköteleiről, az acél szerkezetekről, szegecselt gerendákról. Mindig is létezett, de ilyen sorrendben még sosem hallott hangok. Semmilyen erő, beavatkozás, trükk meg nem állíthatja meg a hangok folyamatos hullását a lomhán Délnek imbolygó folyó vizébe. Hangokkal telik meg a hangokkal amúgy is tele víz. Mert a víz eleve tele van hangokkal. Elvétett gregorián énekek az Eleve Tele Van dallama mentén. Hangok utaznak Délnek a folyóval, a folyóban. Hangok csendes óceánja a torkolatvidéknél. (666 – Afrodite Gyermekei. Meghallgatni! Legalább egyszer az életben! Jó kis lemez a folyó örvényeiből. Annyit mindenképpen megér, hogy egyszer elszámolj 666-ig! Akkor régen mélyen benne voltak az ilyesmik a levegőben. Felfedezések és felfedezők. 666, amiről ma már majdnem mindenki mindent tud. Javaslatunkra mondjuk, hogy így van ez! Fekete Juju és Zöld Manalishi.)
