Hová lett hajdani éberségtek?
2003. September 17. faludi
A kocsmában a mindenkori június19-nek megfelelően zajlott az élet. 1991. június 19. Ezt írta a szállítólevélre a raktár homályában asztalra könyöklő csapos, majd kiment a pulthoz, és nyomott egy kevés sört a félig telt korsókba. Erősen habzott, ezért apránként töltögette. Felkészült a küszöbönálló invázióra. – Megmelegedni nem lesz ideje – gondolta -, három óra, jönnek az egyfordulósok. (A csapos persze másra is gondolt, sőt! csak arra igazán, de párzási óhajainak leírására kár az időt vesztegetni, merthogy ötlettelenül célirányosak voltak, s nem léptek túl az alsónadrág szabta határokon.)
Pillanatnyilag – a faji megkülönböztetés módszerét alkalmazva – az alábbiak tartózkodtak az asztaloknál: két sváb, négy tót, három cigány, egy zsidó, egy török, egy szerbhorvát (1:1), két kínai, három lengyel, két román, egy görög, egy konyabajszú, csöndes helybéli, nevezzük magyarnak, és két indián. Egy delaware és egy irokéz.
Iszogattak és beszélgettek, cigarettáztak, sakkoztak, kártyáztak, akadt, aki újságot olvasott, meg olyan is, aki se ezt, se azt nem csinált, csak ült és keresztülöblögette magán a zsongást. Amúgy székestül lebegett a levegőben, jól beszabályozott állandóval a sárga föld felett.
A csapos a nyitott ajtón kinézett az utcára, és visszaakasztotta helyére a söröspisztolyt. Kezébe vett egy tele korsót, fejmagasságba emelte, és a dugóhúzóval megkocogtatta a pult bádogperemét. Várt, amíg minden tekintet ráirányul, elcsendesedik az ivó, aztán így szólt:
– Magyarok, testvéreim!
Erre mindenki megemelte az italát, és kortyolt egyet a csapossal.
– Testvéreim – mondta újra, miközben az ajtó felé nézett -, észre sem vettétek, hogy kimentek az oroszok.
