Még öt ilyen karcsú nyakú üveg hűsölt a kemencében, a harmadik után kivittük a konyhaasztal mögötti padot a ház elé, közvetlenül az ablak alá, hogy neki tudjunk támaszkodni a falnak. – Ne támaszkodj a falnak, ne támaszkodj a falnak – ismételgette egy évtizedekkel korábbi mikrofonba Vanra Cefre.
A tető jó egy méterrel nyúlt előrébb a falnál, nagyjából ugyanennyire a bordó színű, töredezett betonnal hiányosan fedett talapzat. A tornácra csak haloványan emlékeztető házelőke három, téglából rakott oszlopából egy középen, kettő pedig a ház végén állt, alig fedte őket vakolat. Nyeletlen gádornak neveztem el, nem volt kifogása ellene.
